2010. június. 07. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 07. 11:50 Plázs

Hatékony vérnyomáscsökkentés: felejtsük el a cukrot?

Gyógyszerek szedése nélkül is csökken a vérnyomása annak, aki mérsékli az agyoncukrozott üdítők rendszeres és bőséges fogyasztását - derült ki az Amerikai Szívgyógyász Társaság folyóiratában, a Circulation című szaklapban közzétett tanulmányból.

Az édes üdítőitalok a sok folyadékra vágyó emberek legnagyobb cukorbevitelét jelenthetik. Liwei Chen és munkatársai emberen is vizsgálták a korábbi állatkísérletek adatait, amelyek azt mutatták, hogy a fokozott cukorfogyasztás emeli a vérnyomást, még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos súlynövekedés hatását leszámítják.

Chen emlékeztetett arra, hogy statisztikai adatok szerint az átlagos amerikai felnőtt naponta legalább két-három pohár cukros üdítőitalt iszik, de igen sokan valósággal kólafüggővé válnak és az előbbi mennyiségnek a többszörösét is magukba döntik. A kutatók vizsgálatukban csak a szőlőcukorral vagy fruktózban gazdag sziruppal édesített italokat használták.

Azt már korábban igazolták, hogy aki sok cukros üdítőt fogyaszt, az gyakrabban lesz cukorbetegség, meghízik és a vérzsír szintje is kórossá válik. A vérnyomás esetleges változására vonatkozó adatok azonban eddig hiányoztak. A munkacsoport 810 25-79 éves felnőttel foglalkozott, akiknek kezdődő magas vérnyomását már előzőleg mérésekkel bizonyították. A résztvevők napi kalóriafogyasztását, étkezését és folyadékfelvételét megmérték a vizsgálat kezdetén, a 6. hónap végén és 18 hónap megfigyelési idő után.

A vérnyomásra vonatkozó egyéb kockázati tényezők leszámítását követően azt találták, hogy átlagosan napi egy pohárral kevesebb cukros üdítő fogyasztása másfél év alatt mérhetően és statisztikailag jelentős mértékben csökkentette a vérnyomás mindkét értékét, tehát a szisztolés nyomást, valamint a diasztolés nyomást, a "per" értéket is.

Chen szerint ennek az adatnak a közegészségügyi jelentősége igen nagy, mert az egész népességre számítva már néhány higanymilliméter vérnyomáscsökkenés is számottevően mérsékli a szív- és érbetegségek kockázatát. "Noha vizsgálatunk főleg túlsúlyos és enyhén magas vérnyomású embereken történt, meggyőződésünk szerint mindenki nyer, aki csökkenti a cukorral ízesített italok és ételek fogyasztását" - tette hozzá.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.