2010. május. 11. 14:32 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 11. 14:17 Plázs

Milyen veszélyt jelent a hasi elhízás?

A túlsúly helye is befolyásolja a hasnyálmirigyrák kockázatát, különösen a nők esetében magasabb a rizikó azoknál, akiknek súlytöbblete derekuk körül jelenik meg.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmányban amerikai kutatók 2170 hasnyálmirigyrákos és 2209 e betegség nélkül élő ember adatait elemezték. Megállapításaik szerint a túlsúlyt jelző BMI-érték növekedésével emelkedett a hasnyálmirigyrák kockázata is. A BMI a testtömegből és a testmagasságból számított jelzőérték, melyhez a kilogrammokban számított testtömeget a méterben számított magasság négyzetével osztják. A vizsgálatban résztvevőket a kapott érték nagysága alapján négy csoportba osztották a kutatók. Kiderült, hogy a legnagyobb BMI-vel rendelkező negyedbe került embereknél 33 százalékkal nagyobb kockázata volt a hasnyálmirigyrák kialakulásának, mint az alsó negyedbe tartozó embereknél.

Mint Alan A. Arslan kutatásvezető, a New York-i Egyetem munkatársa és csoportja megállapította, a túlsúlyos kategóriába tartozó nőknél 31 százalékkal, az elhízott csoportba tartozó nőknél pedig 61 százalékkal volt magasabb a hasnyálmirigyrák kockázata, mint a normál tartományba soroltaknál. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, miként befolyásolja a kockázatot a túlsúly elhelyezkedése. A derék- és csípőméret aránya alapján a leginkább veszélyeztetettnek azok a nők bizonyultak, akiknek súlytöbblete a derék körül helyezkedett el, a felső csoportba soroltak kockázata 87 százalékkal magasabb volt a hasnyálmirigyrákra.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.