Plázs travelline.hu 2010. március. 14. 00:20

Zajmentes felszállások Londonban

Emellett minimalizált a gépek üzemanyag felhasználása, valamint károsanyag-kibocsátása is.

Emellett minimalizált a gépek üzemanyag felhasználása, valamint károsanyag-kibocsátása is. Az ötlet eredetileg az Airbus akusztikus mérnökétől és a SIA egyik pilótájától származott. Amikor 2008 márciusában beindultak az első A380-as járatok, ezekhez még a Boeing B-747-400-asok által használt eljárást írták elő, mivel korábban ennél nagyobb típus nem közlekedett Heathrow-ra. Így a felszálláskor maximális tolóerőt alkalmaztak, hogy a gépek minél előbb elérjék a brit hatóságok által előírt, minimális magasságot.

A sikeres kísérletek nyomán most az A380-as lett az első Airbus típusú gép, amelynek számítógépes repülésvezérlő rendszerét úgy módosították, hogy az már egy „zaj-funkciót” is tartalmazzon. Ennek segítségével a gép a pilóták közreműködése nélkül, automatikusan képes tartani felszálláskor a zajhatás szempontjából legoptimálisabb emelkedési szöget és sebességet. Mivel jelenleg London Heathrow rendelkezik a világ egyik legszigorúbb környezetvédelmi korlátozásaival, a BAA azt szeretné, ha valamennyi A380-as számítógépébe beprogramoznák az új eljárást. Egyelőre a SIA-n kívül még csak az Emirates és a Qantas repül a típussal Londonba, de az elkövetkező években e gépek száma jelentősen megnövekszik majd.

TTG

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.