Plázs travelline.hu 2010. február. 26. 09:45

József napon kezdődik a tavasz Szegeden

Az április elejéig tartó programok sora a három és fél éve elhunyt operaénekes, Gregor József emlékkiállításának...

Az április elejéig tartó programok sora a három és fél éve elhunyt operaénekes, Gregor József emlékkiállításának megnyitójával kezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban – mondta el Elekes Zoltán fesztiváligazgató az immár hetedik alkalommal megszervezett rendezvénysorozatot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón. A Somogyi könyvtár munkatársai a közgyűjtemény, a család és a színház anyagából állították össze az Örök buffó címet viselő tárlatot a Kossuth-díjas művész születésének hetvenedik évfordulójára.

A fesztivál hivatalos megnyitója március 19-én lesz. A közönség az Olasz Kulturális Központban ekkortól láthatja a hat szegedi fotográfus munkáiból összeállított Tavaszi Fotószalon című tárlatot. A kiállítás látogatói Illés Tibor panorámaképei segítségével egy virtuális sétán a város legszebb pontjait is bebarangolhatják majd.

A fesztivál szervezői hagyományosan törekednek arra, hogy a legkisebbeknek is kínáljanak kulturális programokat: lesz tündérbál, matiné hangverseny, zenés meseóra. A rendezvény összeállítói gondoltak azokra a gyerekekre is, akik kénytelenek kórházban tölteni a tavasz egy részét, hozzájuk a Kövér Béla Bábszínház művészei látogatnak el.

A szűk egy hónap alatt Szeged vendége lesz egy-egy beszélgetés erejéig Müller Péter, Vujity Tvrtko, s három neves borász: Áts Károly, Jekl Béla és Taschner Kurt.

A színházi produkciók közül Szilágyi Annamária és Járai Máté zenés estjét emelte ki Elekes Zoltán. A Szegedi Nemzeti Színház két művésze bár már öt éve játszik egy társulatban, nem volt még igazi nagy közös darabjuk, ezért Toronykői Attila rendező segítségével összeállítottak maguknak egyet.

A fesztiválhoz számos kísérőrendezvény kapcsolódik: Szegeden kezdődik az idén húszéves magyarországi Lions mozgalom jubileumi ünnepségsorozata, a színházban énekel Miklósa Erika Rossini Ory grófjában és a víz világnapjai alkalmából is ismeretterjesztő rendezvények várják az érdeklődőket.

MTI

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.