Tavaly tavasszal játszottam a Travelline és a Turkish Airlines közös játékán és megnyertem az „Álomutazást”.
Tavaly tavasszal játszottam a Travelline és a Turkish Airlines közös játékán és megnyertem az „Álomutazást”. Én Tokiót választottam. Nem azért, mert először utaztam oda, hanem azért, mert minél többször szeretnék még eljutni Japánba. A nyeremény három személyre szólt, így a férjemmel és fiammal mentünk.
A nyereményutalvány átvétele után felkerestük a légitársaság irodáját, ahol megerősítették a jegyre való jogosultságunkat. Most már kezdtem elhinni, hogy tényleg nyertem (korábban még semmilyen játékon nem volt szerencsém). Július elején visszamentünk az irodába és lefoglaltuk a jegyünket. Azt az ígéretet kaptuk, hogy augusztus végén visszahívnak, hogy nem akarunk-e az időponton változtatni. Ennek megfelelően vártuk a telefonhívást, ami nem történt meg. Szeptember elején felhívtam az irodát, ahol közölték, hogy törölték a foglalásunkat. Nagyon felháborodtam, erre várólistára tettek és hetente hitegettek a repülőjeggyel. Egy héttel a tervezett utazás előtt bementünk férjemmel az irodába, ahol közölték, hogy még mindig várólistán vagyunk. Ekkor kértük, hogy beszélhessünk az iroda vezetőjével, de elutasítottak. Mondtam is, hogy miért nem mondják meg kerek perec, hogy a nyeremény csak kamu. Érdekes módon 10 perc múlva lett helyünk a gépen, és az illeték kifizetése után kezünkbe kaptuk a jegyekről szóló igazolást.
Otóber 4-én indultunk Ferihegyről fél órás késéssel. A gépen meglepetésben volt részünk, mert finom ebédet kaptunk (rövid úton csak általában szendvicset, üdítőt szoktak adni.) Isztambulban át kellett szállnunk, de a gépünk csak másnap délután indult tovább. Másnap reggeli után azt terveztük, hogy egy kicsit sétálunk a városban, de szakadt az eső, így csak egy rövid sétát tettünk. A repülőtéren a megadott kapu közelében helyezkedtünk el és vártunk a beszállásra. De hiába, mert nem nyílt a belső váróterem ajtaja. Később kiderült, hogy másik kapunál fog indulni a repülőnk egy órával később, amiből aztán másfél óra lett.
Mikor végre beszállhattunk újabb meglepetés ért bennünket: papucsot, szemmaszkot, zoknit, cipőkanalat, fogkefét, fogkrémet kaptunk egy kis csomagban. Airbus A340-300-as géppel utaztunk. Az előttünk levő ülés háttámlájába épített monitoron lehetett követni hol járunk, többféle film, játék, zene közül lehetett választani. Így is nehezen telt el a 12 óra. Sajnos aludni nem tudtunk. Érdekes volt számomra, hogy a szokásosnál több férfi utaskísérő volt. Ők udvariasabbak is voltak, mint a hölgyek.
Október 6-án délben szálltunk le Narita repülőtéren. Itt is esett az eső. A szokásos vízum, csomagfelvétel, vámvizsgálat után autót béreltünk és a rokonainkhoz mentünk Yokohamába. Nagyon fáradtak voltunk a három napos út után, nem beszélve a nyolc órás időeltolódásról.
Másnap délig aludtunk, majd elindultunk a férjem házához. Először visszakapcsoltattuk a gázt, majd kitakarítottunk. Mire végeztünk megérkezett a tájfun. Szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna és nagyon erős szél fújt. Szinte rázta a háza. Nagyon félelmetes volt. Még dörgött és villámlott is, ami nem szokásos állítólag.
Következő nap délelőtt aztán kisütött a Nap, mintha nem is lett volna tájfun. Itt nagyon erősen süt a nap és ebben az évszakban elég száraz a levegő. Mi egy hegyen laktunk, és ha felmentünk a hegytetőre, lehetett látni a tengert és jó idő esetén a Fujit. Sok ember jött fel és onnan nézte a naplementét.
A fiam csak két hétig volt velünk Japánban. Igyekeztünk több helyre elmenni ez alatt. Először Jogashimába mentünk. Ez Miura-félsziget mellett lévő kis szigeten van, ahova hídon lehet eljutni, miután „hídvámot”fizettünk.
A sziget déli partján meg lehet figyelni, hogy a hullámok ereje hogyan változtatja meg a partot érdekes sziklaképződményeket kialakítva. Olyan, mintha egy holdbéli tájon lettünk volna. Az itt található világítótorony fénye 30km-re is látható.
Elmentünk Tokióba is. Felmentünk a Tokió toronyba, ami leginkább az Eiffel toronyhoz hasonló, csak egy kicsit magasabb, 333 méter. Állítólag le fogják bontani, és egy ennél magasabb tornyot fognak építeni a helyére.
A torony előtt néha hosszú sorok kígyóznak, de most szerencsénk volt, csak keveset kellett várnunk.
A belépőjegy 820 jen az első kilátóig, ahova gyorslift vitt fel. Hatalmas felhőkarcolók mellett régebbi kis házak, kevés zöld terület, itt-ott egy-egy templom, a több szintes utakon hatalmas forgalom és a Tokió-öböl csillogó víztükre tárult elénk. Szinte szédült az ember.
Tokióban mi autóval közlekedtünk. Szinte minden sarkon közlekedési lámpa van, és állandóak a dugók. Talán éjszaka és hétvégén lehet jobban haladni.
Hétvégén ugyanis az emberek elutaznak a városból. Vasárnap délután viszont az autópályákon 20-30 kilométeres dugók alakulnak ki, mikor jönnek visszafelé. Ez megszokott dolog a japánoknál.
Tokió nagyon érdekes város. A többsávos utak mellett a mellékutcák nagyon szűkek, néha egy autó is alig fér el, de sokban kétirányú a forgalom.
A vezetők rendkívül udvariasak, felváltva állnak félre, hogy a másik el tudjon menni. A parkolás elég nehéz és igen drága. Csak úgy megállni az út szélén nem lehet, még kisebb városokban sem.
Több áruháznak saját parkolója van, és ha vásárol valamit az ember egy megadott összeg (általában ezer jen) felett, kap egy jegyet, amivel „fizethet” a parkoló automatában.
Következő úticélunk Nikkó volt. Itt található az első Tokugawa sógun mauzóleuma. A szentélyek az ősi japán cédrusokkal borított domboldalon közelíthetők meg. A mintegy 2500 aranylemezzel díszített épületeket, gyönyörű fafaragványokat csodálhattunk meg. A méretek lenyűgözőek. Mellettük törpének érzi magát az ember. Következő nap a Nikkó Nemzeti Parkban utunk a Kegon-no Taki vízeséshez vitt. Csodálatos panorámaúton haladtunk, melyen 48 hajtűkanyar van, a kisebb kanyarokat nem számolva. A vízesésnél felvonó vitt le bennünket 100 méter mélyre, ahol a teraszra kilépve megcsodálhattuk a hatalmas robajjal lezúduló víztömeget.
Néhány nap múlva Shizuokába mentünk rokonlátogatóba. Hazafelé elmentünk a Siraito vízeséshez és a Fujihoz. Szerencsénk volt, mert szép idő lévén fenséges látványban volt részünk. Párás időben nem látható a japánok szent hegye, amelyet nagy tisztelet övez. Shizuokában elmentünk egy szusi bárba, ahol egy futószalagon jönnek tányéron a különböző féle szusik. Az ember kiválasztja, hogy melyiket szeretné, megeszi. A végén a tányérokat összeszámolják, és az alapján kell fizetni.
Nagyon gyorsan elszaladt a két hét, és a fiamnak sajnos haza kellett utaznia. Mi még maradtunk tovább. Találkoztunk a férjem régi kollégáival, jártunk japán családoknál vendégségben, elutaztunk Thaiföldre és Szöulba is. Nagyon emlékezetes volt ez az utazás.
Köszönjük a nyereményt!