H1N1: újabb óvodákat, iskolát zártak be
Újabb óvodákban és egy újabb iskolában kellett egy-egy hetes kényszerszünetet elrendelni a hiányzók magas száma miatt Fejér megyében.
Iszkaszentgyörgyön szerdától tanítási szünet lesz a község iskolájában, ahol a tanulók 42 százaléka hiányzott feltehetően influenzaszerű megbetegedések miatt. A fertőzés gyors terjedésére jellemző, hogy egyetlen nap alatt 15-tel nőtt a hiányzók száma - mondta el a község jegyzője.
Parajdi Cecília tájékoztatása szerint eddig egyetlen kisgyermek szervezetében sem mutatták ki a vizsgálatok a H1N1 vírust. A tanítási szünet idején az intézményben mindvégig lesz ügyeletes pedagógus.
A községben ugyancsak szerdától, egy hétre bezár az óvoda is, ahol a 66 gyerek 68 százaléka hiányzik. A H1N1 vírust eddig egyik beteg szervezetében sem mutatták ki. A helyzetet súlyosbítja, hogy bárányhimlőjárvány is van az intézményben; ez a betegség főként a kis-és középső csoportosokat fertőzte meg.
Öt napra bezárták a szári Német Nemzetiségi Óvodát is, ahol a gyerekek 70 százaléka hiányzott - mondta el az MTI-nek Garán Éva polgármester. Tájékoztatása szerint a 77 óvodásból 25-en betegedtek meg, lázasak, köhögnek, de az még egyiküknél sem bizonyosodott be, hogy H1N1 vírus fertőzte volna meg őket.
Fejér megyében egyébként tanítási szünet van a móri Perczel Mór Szakképző Iskolában és Kollégiumban, a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolában és a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában, valamint a Püspökkertvárosi Óvodában. Móron három, Székesfehérváron egy gyermek szervezetében mutatták ki a H1N1 vírust.