Egy tavalyi felmérés alapján Svájcban egyre több ember kér segítséget a halálhoz.
Egy tavalyi felmérés alapján Svájcban egyre több ember kér segítséget a halálhoz. Eveline Widmer-Schlumpf svájci igazságügyi miniszter azt nyilatkozta Bernben, hogy az ország nem szeretné, ha az öngyilkos turizmusról lenne híres, mivel egyre több külföldi érkezik Svájcba emiatt. A svájci kabinet két javaslattal állt elő a törvényhozást illetően, az egyik, hogy az orvosi konzílium szigorúbb szabályok alapján döntsön, a másik, hogy teljesen betiltsák az eutanáziát.
A svájci parlament inkább a kevésbé drasztikusabb megvonást választja, miszerint a betegnek két orvos általi igazolással kell bizonyítania, hogy gyógyíthatatlan beteg és ezt, hogy pár hónapja van csak hátra. Az új javaslat azt is kimondja, hogy szeretnék megállítani azon „támogatott halál csoportokat”, melyek csak profitálni szeretnének ebből. A svájci igazságügyi minisztérium azt nyilatkozta, hogy a támogatott halál csak végső esetben történhet meg.
A kormány azt szeretné elsősorban sugallni, hogy az emberi élet védelme az első. A támogatott öngyilkosságot tehát korlátozni kell, csak annál alkalmazható, aki halálos beteg, és nem alkalmazható krónikus, vagy mentális betegeknél. A svájci minisztérium tart ugyanakkor attól, hogy az új törvénymódosítás majd arra viszi az embereket, hogy illegálisan cselekedjenek. A szövetségi belügy igazgatója, Pascal Couchepin azt nyilatkozta, hogy ő személyesen az „élni projektet” támogatja, nem a „halál projektet”. Svájcon kívül még Hollandiában, Luxemburgban, Belgiumban, és Oregon államban engedélyezett.
TTG