2009. október. 27. 16:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 27. 15:57 Plázs

Antitestek csökkenthetik a belső vérzést

A hiszton nevű fehérje lehet felelős a sérülések alkalmával jelentkező belső vérzésekért, egy antitest, amely gátolja működését, minimalizálhatja az okozott károkat - közölték hétfőn amerikai kutatók a Nature Medicine című szaklap online változatában.

Az Oklahoma Orvosi Kutatási Alapítvány (OMRF) kutatói hétfői közleményükben az intézet honlapján is beszámoltak felfedezésükről.
   
Egérkísérletek során derült ki, hogy sérülés utáni vérmérgezésnél, szepszisnél igen nagy az állatok vérében a hiszton koncentrációja. A későbbiekben főemlősöknél és embereknél is ugyanezt az eredményt kapták a szakemberek.
   
A hisztonfehérjék a sejtmagban helyezkednek el, a DNS-szálak körül, segítik a molekula kettőshélixbe tekeredését. Amikor a sejt megsérül, a hisztonfehérjék a véráramba kerülnek, és roncsolják az ereket. A kutatók úgy vélik, ez okozza a kontrollálatlan belső vérzéseket, a folyadék életet veszélyeztető felszaporodását a szövetekben.
   
Charles Esmon vezetésével szepszisben szenvedő egereknél egy antitestet próbáltak ki, amely megállította a mérgező folyamatot azáltal, hogy blokkolta a hisztonfehérjét. A tervek szerint főemlősöknél és embereknél is kipróbálják hamarosan az antitestet. 


 

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.