A WHO főigazgatója szerint egyelőre stabil az új influenza vírusa
Az új A(H1N1) vírus stabil, de szükség van folyamatos megfigyelésére - közölte Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója csütörtökön Moszkvában.
A vírus eddig nem mutálódott, stabil - mondta, ám aláhúzta annak fontosságát, hogy szorosan kövessék a vírus terjedését, az ugyanis előre megjósolhatatlan.
Pillanatnyilag azt figyelik a leginkább a szakértők, hogy miként viselkedik a vírus a déli félteke országaiban.
Az új H1N1 influenzavírus áprilisi megjelenése óta a szakemberek tartanak attól is, hogy esetleg összetalálkozik a madárinfluenza H5N1 vírusával, amely "otthonos Ázsia és a Közel-Kelet néhány országában".
Chan hangsúlyozta, hogy ennek eddig semmiféle jelét nem tapasztalták. Az influenza elleni védekezésben a főigazgatónő szerint az embereknek maguknak is van felelősségük, néhány egyszerű óvintézkedést mindenki megtehet: nem szabad dohányozni, eleget kell pihenni és megfelelő étrenden élni az immunrendszer támogatása érdekében, s a fertőzés megelőzésében segít a gyakori szappanos-vizes kézmosás is.