WHO: közel a világjárvány
A világ "valóban nagyon közel van" az új típusú influenza világjárványához - közölte kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese.
"Fontos, hogy az emberek ne essenek pánikba" a legmagasabb, hatos fokozatú járványriasztásra való áttéréskor - hangsúlyozta Fukuda Keidzsi, utalva arra a reális veszélyre, hogy olyanok is elárasztanák a kórházakat, akiknek valójában nincs szükségük rá.
A főigazgató-helyettes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a járvány észak-amerikai kitörését követően gyorsan terjed, például Ausztráliában eddig több mint ezren fertőződtek meg.
Fukuda telefonos sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: igen közel van a 6. fokozat bevezetése. Hangsúlyozta ugyanakkor: a pandémia megállapítása sokkal többet jelent egyszerű bejelentésnél. Az ENSZ szakosított ügynöksége biztosítani akarja, hogy az államok képesek legyenek kezelni az új helyzetet és közvélemény reagálását.
Jelenleg a hatfokozatú riasztási skála 5. fokozata van érvényben, ami azt jelenti, hogy az A(H1N1) vírus a világ legalább két régiójában önálló gócban fertőz. A legtöbb esetet eddig Észak-Amerikában regisztrálták.
A WHO keddi adatai szerint 73 országban 26 563 esetet regisztráltak, 140 embert halt meg a fertőzésben. Mint Fukuda rámutatott, feladja a leckét, hogy a halálos áldozatok fele olyan ember, aki korábban makkegészséges volt.
Az Európai Bizottság kedden Luxemburgban a világjárvány közeledtével javasolta, hogy dolgozzanak ki közös oltási stratégiát, amely meghatározná a lakosság az elsődleges védelemben részesítendő csoportjait.
"Nagyon fontos, hogy a tagállamok megállapodjanak a védőoltások termelésében, készletezésében és elosztásában" - mondta Andrulla Vasziliu, az EB egészségügyi biztosa az unió egészségügyi minisztereinek luxembourgi ülésén.
A stratégia szerint várhatóan két kategória jöhet számításba: a fontosnak ítélt területeken dolgozók (az európai lakosság mintegy 5 százaléka, azaz közel 25 millió ember) és a koruknál vagy fizikai állapotuknál fogva legsebezhetőbbek (a lakosság 30 százaléka, azaz 150 millió ember).