2008. október. 15. 12:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 15. 12:31 Plázs

Agytorna böngészéssel, memóriazavarok ellen

Az internetes szörfölés segíthet élesen tartani a középkorúaknak és idősebbeknek memóriájukat, állapították meg amerikai kutatók.

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) kutatói mágneses rezonanciás készülékkel vizsgálták a kísérletben résztvevő emberek agyi aktivitását, miközben azok a világhálón böngésztek. "Azt láttuk, hogy azok, akiknek már volt internetes gyakorlata, nagyobb agyterületüket használták a keresések közben. Ez arra utal, hogy az internetes böngészés edzi az agyat, vagyis aktívan és egészségesen tartja" - mondta Gary Small, az UCLA öregedéssel foglalkozó szakértője. 

Sok tanulmány jelezte már, hogy a rejtvényfejtéshez hasonló mentális tréningek hozzájárulnak az agyi funkciók megőrzéséhez, de kevés kutatás foglalkozott eddig a világháló hatásaival. Small szerint csoportjuk elsőként vizsgálta orvosi képalkotó berendezéssel az interneten való szörfözés közbeni agyműködést. Eredményüket az American Journal of Geriatric Psychiatry című szaklap legfrissebb számában közlik. 

A kísérletben 24 önkéntes vett részt, akiknek életkora 55 és 76 év között volt. A vizsgálati alanyok felének volt internetes tapasztalata, felének nem, életkor, nem és képzettség tekintetében azonban nem különbözött a két csoport. Az egyik vizsgálatban olvastak a tesztalanyok, a másikban interneteztek. A kutatók megállapították, hogy olvasás közben csak agyuk úgynevezett vizuális kortexe aktiválódott, az a kérgi terület, amely az olvasásért, nyelvért felelős. Az internetes keresési feladat közben sokkal nagyobb aktivitást tapasztaltak, ám csak a már hozzáértők agyában. 
 
Small úgy véli, hogy akiknek már nem idegen a világháló, azok az agyi aktivitás sokkal mélyebb szintjén foglalkoznak a keresési feladattal. "Van valami az internetes böngészésben, ami miatt addig megyünk el vele, ahol már kihívásnak számít" - magyarázza a kutató. 
 
Az öregedő agyban lezajló sorvadás és a csökkent sejtaktivitás áldozatául eshetnek a korosodó emberek megismerő funkciói. Minden olyan aktivitás, mely működésben tartja az agyat, megőrizheti egészségét és a gondolkodási képességet. Az internetes keresés az egyik olyan új trükk lehet, amelyet öregedve is érdemes megtanulni.
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.