2008. május. 19. 11:30 Medipress Utolsó frissítés: 2008. május. 19. 11:55 Plázs

Megtervezett babák várhatók?

Azok a kutatók, akik állítólag elsőként módosították egy emberi embrió genetikai állományát, eloszlatták az aggályokat, hogy ez az első lépés lett volna a különböző specifikus gének beültetésével megtervezett babák születéséhez.

A kutatásban részt vevő tudósok állítják, a munkájuk során az őssejtekre koncentráltak, és egy olyan abnormális embriót használtak fel, amelynek esélye sem lett volna kisbabává fejlődni - jelentette az Associated Press.

"Egyikünk sem készül arra, hogy gyermekeket tervezzen meg” – mondta Zev Rosenwaks, a New York Presbiteránus Cornell Kórház meddőségi központjának igazgatója. Kollégáival együtt tavaly ősszel tették közzé eredményeiket egy konferencián, de különösebb figyelmet ez csak akkor kapott, amikor a hétvégén megjelent róla egy cikk egy brit újságban.

A Cornell tudósai olyan technikákat fejlesztenek ki, amelyeket mások esetleg genetikailag módosított emberek előállítására használnának fel, „és még csak heves vitákat sem váltottak ki tevékenységükkel” – mondta Marcy Darnovsky, a Genetikai és Társadalmi Központ vezérigazgatója. A kísérletet kritizálta egy londoni központú csoport, a Humángenetikai Riadó is.

A kutatás nem aggasztja Kathy Hudsont, a washingtoni genetikai központ igazgatóját, aki megjegyezte, hogy rengeteg technikai akadálya van annak, hogy gének beültetésével módosítsák az embriókat. "Még meg sem közelítettük azt a szintet, hogy ezt a megfelelő módon hajtsuk végre, ráadásul etikailag is kifogásolható, ha úgy próbálkozunk vele, hogy nem győződtünk meg a biztonságosságáról" - mondta Hudson.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.