„Leventével már az óvodában sem tudtak mit kezdeni. Folyamatosan bajok voltak vele, verekedett, nem lehetett lekötni a figyelmét szinte semmivel. Gyakran ellenkezett a felnőttekkel, s nehezen játszott a társaival – csak addig, amíg az ő szabályai szerint folyt a játék. Már akkor kiderült, hogy okos, értelmes, de ha unatkozott, ha egyedül hagyták nagy valószínűséggel baj lett belőle, gyakran megsérült, vagy mások sérültek meg körülötte. „Abban reménykedtünk, hogy az iskolakezdésig majd kinövi” – meséli a kisfiú édesanyja. Levente azonban nem nőtte ki az „elevenségét”. Bár a szülők mindent megpróbáltak: a lelkére beszéltek, dicsérték, jutalmazták, büntették, nevelési tanácsadókhoz, pszichológusokhoz, természetgyógyászokhoz hordták, a helyzet semmit sem változott. A szülők végigjárták az összes létező fórumot, míg végül gyermekpszichiáterhez fordultak. A vizsgálatokat követően kiderült, Leventének egy viszonylag ritka mentális betegsége van, hiperaktivitás-figyelemzavarban szenved, ismertebb néven: hiperaktív. Ez a betegség azonban nem csak Leventét és családját érinti.
     

Hiperaktív gyerek. Több figyelmet igényel © sxc.hu

Magyarországon a hiperaktív gyerekek száma a nemzetközi átlagnak megfelelően körülbelül egy-három százalékra tehető, körülbelül minden iskolai osztályban van egy, esetleg két érintett. Nem új jelenségről van szó, hiperkinetikus zavarral küzdő gyermekek korábban is voltak az osztálytermekben, bár nem nevezték meg a problémát. Napjainkban a családokra nehezedő egzisztenciális, társadalmi nyomás, valamint az oktatási rendszer hiányosságai jelentősen megnehezítik az eltéréssel küzdő gyermekek beilleszkedési esélyeit, boldogulását. A gyerekek ma kevésbé támaszkodhatnak a családra, a szülők legtöbb esetben túlhajszoltak, anyagi nehézségekkel küzdenek. A fokozódó stressz hatására nemritkán maguk is támaszra szorulnának, gyakran testi, lelki betegségektől szenvednek, halogatva a megfelelő segítség igénybevételét. Így ezek a kivételesen ötletes, nyitott, ám a szokványosnál jóval szabályozatlanabb, nyugtalanabb gyerekek kapaszkodók nélkül maradnak. Mind a családban, mind az oktatásban negatívan ítélik meg őket, amely alatt összeroppan önértékelésük, és jövőbe vetett hitük.

A tünetek megjelenése a közösségi szabályok szaporodásával, a követelmények sokrétű megjelenésével hozható összefüggésbe. A viselkedés szabályozatlanságában, a figyelemkoncentráció gyengeségében megmutatkozó nehézségek leggyakrabban 6-11 éves kor körül jelentkeznek. A hiperaktivitás, az impulzivitás (azonnali reagálási készség) sokszínű "tünetek" formájában jelenik meg a mindennapokban: nem képes például önállóan, nyugodtan játszani, vagy a játékban részt venni. Nehézségei vannak a feladatok vagy tevékenységek megszervezésében, elveszíti a holmijait, izeg-mozog, és legfőkképpen sokat beszél.

„Én egy állami iskolába írattam be a gyerekemet, előtte jártam bent az igazgatónál akinek szóltam, hogy Gábor hiperaktív. Az igazgató megnyugatta: nincsen semmi baj, megoldják. Gábor szeptemberben elkezdte az iskolát, de novemberben már azt tanácsolták, hogy inkább legyen magántanuló, vagy menjen el egy speciális iskolába” – meséli az egyik hiperaktív gyereket nevelő szülő.

Bár az 1993-as közoktatásról szóló törvény egyértelműen meghatározza azokat a jogokat, amelyek  minden „problémás” gyereknek kijárnak, sem a szülők, sem a pedagógusok nagy része nincs tisztában a törvény garantálta lehetőségekkel, sem az elvárásaival. Igaz, a kilencvenes évek óta folyamatosan átalakulóban van az iskolarendszer, s ehhez hozzátartozik az is, hogy jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lehetőleg minden iskolában iskolapszichológus segítse a pedagógusok munkáját. Igaz, a folymatos forráselvonások az iskolákat sem kímélik, így többségük továbbra is képtelen megfelelni ezeknek a követelményeknek.

„A mentálisan sérült, szokatlan fejlődésű gyerekek számára ma Magyarországon nem létezik esélyegyenlőség” – állítja Farkas Margit gyermekpszichiáter. A pedagógusképzés még ma is csak az átlag gyerekek oktatására készíti fel a jelentkezőt. Szerencsére posztgraduális képzési rendszerben már egyre több lehetőség van a szükséges ismeretek elsajátítására, azonban ez csak nagyon kevés pedagógus számára elérhető, költséges és időigényes, gyakran munkaszervezési problémák miatt a részvétel sem megoldható.

A gyermekek iskola érettségi vizsgálatát a nevelési tanácsadók végzik el, javaslatuk alapján kerülhet sor az úgynevezett TKVSZRB (Tanulási Képességeket Vizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság) felülvizsgálatára, amely a gyermek képességeinek figyelembevételével tehet javaslatot a megfelelő iskola kiválasztására. Sajnálatos módon a nehézségek alapján felmerülő nevelési szükséglet (kis létszámú osztály, iskolában elérhető fejlesztés, stb.) csak néhány iskolában érhető el. Ennek a  hiánynak a lefedése miatt az utóbbi két évtizedben számos úgynevezett alternatív oktatási intézmény jött létre a "más" tanulók befogadására. Ezen iskolák jelentős része tandíjjal működő oktatási intézmény. A nemes célokat megfogalmazó, és sok esetben meg is valósító iskolák azonban sajnálatos módon a sérült gyerekek gyűjtőhelyévé váltak.

„Azt vettem észre, hogy a gyerek furán viselkedik. Látszott rajta, hogy igazán súlyos beteg gyerekek között van. Én azt hittem, hogy a fiam normális körülmények között tanul, csak a pedagógusok képzettebbek. Nem akarom, hogy gyógyóba járjon a fiam” – meséli egy anyuka, de több szülő is beszámol arról, hogy hiába a törvényben megfogalmazott integrációs törekvések, ma Magyarországon ezeknek a gyerekeknek és szüleiknek az egyetlen lehetőségük a szegregáció tudomásulvétele. A szegregáció másik súlyos formája az, hogy magántanuló lesz a gyerekből. A problémát ismerő szakemberek szerint azonban ez az ellátási forma lehetetlenné teszi a gyermekek beilleszkedését, szociális tanulását, a megfelelő viselkedési szabályok elsajátítását.

Ma a hiperaktív gyermekek nevelése jelentős többletterheket ró a családokra, annak ellenére, hogy az alapítványi iskolák többsége költségtérítéses a legtöbb szülő ezt választja, mert ösztönösen érzi, hogy gyermeke számára nem megoldás a magántanulás. Máskor az egyik szülő kénytelen feladni állását, mert csak ezen az áron tudja megoldani gyermeke huszonnégyórás felügyeletét. Feloldhatatlan helyzetbe sodródhat a gyermekét egyedül nevelő szülő: vagy a munkavállalás, anyagi biztonság, vagy a gyermeke biztonsága, fejlődése. 

„A gyerek mellé mindig kell valaki. Mindketten dolgozunk a férjemmel, úgy is fogalmazhatnék, ott kapcsolódunk ki. Vesszük a gyógyszert, fizetjük az alapítványi iskolát, járunk pszichológushoz, de még így is szinte folyamatosan telefonügyeletben vagyunk. Bármikor történhet valami. Segítségre nem számíthatunk, az anyósomat sem tudom megkérni, hogy segítsen: ő ugyanis nem érti, mit jelent, ha leáll az utca közepén csevegni és ez alatt nem figyel senki a gyerekre. Ilyenkor szokott baleset történni ” – meséli egy kétségbeesett anyuka.

Segítséget pedig tényleg nem várhat sehonnan, ugyanis a családgondozói, gyermekvédelmi lehetőségek sajnos gyakran nem képesek alkalmazkodni ezekhez az élethelyzetekhez. Az integrált oktatás keretében az érintett gyermekek elvileg egy helyben, az iskolájukban hozzájuthatnának a számukra elengedhetetlen fejlesztéshez, esetleg pszichoterápiához. Ezzel szemben ma ezek külön intézményekben érhetők el: a nevelési tanácsadókban, mentálhigiénás gondozókban, privát, fizetős szolgáltatások keretében - természetesen csak napközben, munkaidőben.

Az Egyesült Államokban 1936-ban ismerték fel a pszichostimulánsok (mint például a partidrogként is elhíresült metaamfetamin)  kedvező hatását a hiperkinetikus tünetek mérséklésében. A hiperaktív gyerekek fordítottan reagálnak a szokványos nyugtatókra: nyugtalanná, aktívvá válnak hatásukra, ugyanakkor a központi idegrendszeri stimulánsok összeszedettebbé teszik, illetve lenyugtatják őket. A gondosan kivitelezett, független hatékonysági vizsgálatok, valamint a klinikai tapasztalatok alapján elmondható, hogy a pszichostimulánsok  alkalmazása önmagában is a betegek mintegy 70 százalékában a tünetek mérséklődését eredményezi, azonban nem gyógyítják meg a figyelemzavart, tüneti szernek tekinthetők, amelyek időlegesen támogatják a figyelmi funkciókat, hatására az esetek többségében a viselkedés is rendezettebbé válik.

Kérdéses gyógyszerezés © sxc.hu

„Utálom magam, amikor beadom a gyereknek a gyógyszert. Nem örülök, hogy ezt kell szednie, de egyszerűen nem látok más megoldást arra, hogy képes legyen végigülni egy tanítási napot” – állítja a hiperaktív gyerekét nevelő anyuka. Bár abban mindannyian egyetértenek, hogy gyermekük mellé huszonnégyórás szülői ügyelet szükséges, abban már igencsak megoszlanak a vélemények, hogy szedjen-e a gyerek bármilyen gyógyszert. Az általános paranoiára az is jelentős okot ad, hogy több rémhír is kering: ilyen például, hogy a kezelés során kapott gyógyszer ismert kábítószer, valamint, hogy egy életen át tartó függést okoz.

Magyarországon is jól ismert a pszichostimulánsok kedvező hatása, a metalfenidát hatóanyagú gyógyszer sokáig kapható volt itthon is. A nyolcvanas évek végén azonban üzleti okokból abbahagyták az úgynevezett generikus készítmény előállítását (olyan gyógyszer, amelynek lejárt a szabadalma), mert veszteségessé vált az igen szűk körben alkalmazott gyógyszer előállítása, forgalmazása. Egészen 2003-ig csak egyéni gyógyszerimport engedéllyel lehetett hozzájutni a készítményhez, az engedélyezési procedúra szigorú szakmai irányelvek, dokumentációs előírások egész sorát jelentette, amely mind a gyógyítók, mind a családok számára kényelmetlen és felesleges volt. Végül 2003-ban a gyógyításban résztvevő szakemberek kérésére, az egészségügyi kormányzat jóváhagyásával forgalomba hozták a gyógyszert Magyarországon, annak ellenére, hogy forgalmazása nem hoz jelentős üzleti hasznot. Évente több mint tizenkétezer doboz fogy el belőle, amely összehasonlítva például az aszpirin éves eladási mutatóival igencsak elenyésző forgalmat jelez.  Rémhír az is, hogy a gyógyszer kábítószerként is ismert lenne: itthon ma nincs olyan kábítószerfogyasztó, aki ezzel „bódítaná” magát.

„A gyermekpszichiátriai ellátásban jelentkező figyelemzavaros gyermekek általában jelentős pszichés zavarokkal küszködnek, sürgős segítségre szorulnak életük számos területén. Ezekben az esetekben kifejezetten indokolt lehet a gyógyszeres kezelés. Ez azonban az utolsó lehetőség” - állítja Gádoros Julianna, a Vadaskerti Kórház és Szakambulancia igazgató főorvosa.

A legtöbb szülő azonban - aki beleegyezett gyermekének gyógyszeres kezelésébe - , beszámol mellékhatásokról. Többen is állítják, amikor a gyógyszer hatása elmúlik, gyermeke úgy kezd el viselkedni, mintha az egész nap során felgyülemlett feszültséget rövid idő alatt vezetné le. Tovább nehezíti a gyógyszeres kezelést, hogy a gyógyszer viszonylag rövid idő alatt (3-5 óra) teljesen kiürül, szükségessé válhat a gyermek iskolai gyógyszerezése, amely körültekintést és együttműködést igényel az iskola részéről is. Ez pedig csak a pedagógusok felkészültségétől, empátiájától függ: a diszkrét, odafigyelő pedagógus ugyanúgy megtalálható a pályán, mint az, aki egy matekóra kellős közepén felüvölt: "Marci gyere és szedd be a dilibogyóidat".

Jászberényi Sándor