Több tucat nyugdíjas német házaspár vett házat a Zala megyei Kehidakustányban és környékén azért, hogy a hétköznapokat a helyi termálfürdő mozgásszervi panaszokra varázsszernek tartott kénes gyógyvizében tölthesse. Az egyelőre 95 százalékban belföldi turisták által látogatott létesítményben 2008-ban nagy bővítést terveznek: a fürdővel egybeépült 66 szobás hotel mellé egy újabb, 250 szobás gyógyszállót, valamint még egy, háromszáz fős fürdőt és wellnesscentrumot építenek, abban bízva, hogy egyre több német, osztrák és svájci beteg választja majd a fürdőt a biztosítója által térített kezeléshez. A nyugat-magyarországi gyógyszállodákban 50 százalék fölött van a külföldi vendégek aránya, pedig az utóbbi években sokakat elcsábított a közeli országok konkurenciája.

A gyógyturizmusnak egyébként komoly hagyományai vannak Magyarországon: 1937-ben a külföldiek az akkori öt fővárosi gyógyszállóban töltötték el az összes budapesti vendégéjszaka több mint 40 százalékát. Az 1918-ban épült Gellért annak idején Európa legkorszerűbb gyógyszállodája volt, ahol - akkoriban példátlan módon - röntgen- és EKG-vizsgálat is a betegek rendelkezésére állt. A második világháború után azonban a Gellértet nem gyógy-, hanem az akkor keresettebb városi hotelként építették újjá. Az első igazán európai színvonalú gyógyszálló, a Margitszigeti Thermal Hotel 1979-es megnyitásáig mindössze kétszáz olyan férőhely volt a magyarországi szanatóriumokban, ahol külföldi betegeket kezeltek. Igazán magas komfortfokozatú gyógyszállónak csak a Sopron melletti Balfon lévő számított, 42 ággyal, a kétszáz férőhelyből a többi a harkányi és a hévízi gyógyfürdőkórházban, valamint az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben volt. E helyeket is elsősorban az NDK-ból érkező reumás betegek vették igénybe, akik úgynevezett betegcsere keretében jöttek Magyarországra; ellentételezésképpen magyar asztmások utaztak a Balti-tenger partjára. Az 1990-es évek elején aztán Budapesten és vidéken egyaránt sorra épültek a minősített gyógyvízre települt, színvonalas szállodák, amelyek azóta szinte az összes külföldi gyógyvendéget elcsábították a hagyományos fürdők elől.

"Aki kapott már egy komplett kúrát valamelyik magyarországi gyógyfürdőben, az biztosan visszajön" - foglalta össze magabiztosan a hazai gyógyszállók receptjét Vancsura Miklós, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatója. Mégis aggodalomra ad okot, hogy - bár Hévízen az árak még mindig 30-40 százalékkal alacsonyabbak például a németországiaknál - csökken a magyarországi gyógyfürdők árelőnye a nyugat-európai konkurenciával szemben. A közelmúltbeli felújítások után ugyanis a gyógyfürdők drasztikusan átírták tarifáikat. Hévízen például a tavalyi tófürdő-rekonstrukció után ez évre 1200 forintra emelkedett egy háromórás fürdőjegy ára, a napi egy fürdőzést és tíz különféle terápiát magában foglaló egyhetes kúra pedig 130 eurót kóstál. A Kehida Termál-, Gyógy- és Élményfürdőbe 3400 forintért lehet egy egész napra jegyet venni, míg a tízalkalmas bérlet 25 ezer forintba kerül. Márpedig az eredményes gyógyuláshoz "legalább két héten át mindennapos fürdőzésre és minimum harminc kezelésre van szükség" - állítja Lamperth Judit, a kehidakustányi fürdő értékesítési vezetője.

A magyarországi gyógykezelésre vágyó német turisták száma mindenesetre folyamatosan csökken. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2005-ben az előző évinél 3,5 százalékkal kevesebb, 728 ezer vendégéjszakát töltöttek magyarországi gyógyszállókban. "A budapesti szállodák német forgalma nőtt ugyan, egyebek között a fapados repülőjáratok megszaporodásának köszönhetően, de ez sem tudta ellensúlyozni a vidéki érdeklődés csökkenését" - magyarázta a HVG-nek Parti János, a Danubius Hotels Rt. értékesítési igazgatója, a visszaesést főként a német gazdasági helyzet romlásával és a német turisták utazási hajlandóságának ezzel összefüggő csökkenésével indokolva. "Jellemzően évi második-harmadik üdülésükként választják Magyarországot, márpedig először erről mondanak le, vagy inkább a közelebbi, ráadásul olcsóbb cseh és lengyel gyógyfürdőket választják" - tette hozzá. A magyarországi gyógyvizekben rejlő erőt nem ismerő fiatalabbakat, mint Parti fogalmazott, a divatos "wellnessőrület" is otthon tartja.

Mégis bizakodásra ad okot, hogy egy közelmúltbeli uniós jogszabály értelmében a biztosítók minden esetben kötelesek finanszírozni a beteg külföldi gyógyfürdőben történő kezelését is. Korábban például egy német nyugdíjas csak akkor választhatott mondjuk magyarországi terápiát, ha az olcsóbb, hatékonyabb volt, mint a hazai, vagy ha itt kevesebb várakozással kaphatta meg a kezelést. A változás annak köszönhető, hogy Luxembourgban, az Európai Bíróságon egy brit állampolgár pert nyert biztosítója ellen, amely nem akarta fizetni spanyolországi gyógykezelését. Csakhogy a magyar gyógyfürdőkbe hagyományosan a legtöbb beteget küldő Németországban az egészségbiztosítók, amelyek néhány esztendeje még évente megajándékozták a biztosítottakat egy-egy ilyen kezeléssel, ma már csak háromévente finanszíroznak egy háromhetes kúrát. A szállás és étkezés árához átlagosan napi 13 euróval járulnak hozzá - de ez is rendkívül bőkezű ajánlat ahhoz képest, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) semmilyen formában nem támogatja a magyar biztosítottak külföldi gyógyfürdőkezelését.

Nem tétlenkedtek a németországi gyógyfürdők sem: azonnal olcsó, vendégmarasztaló ajánlatokkal reagáltak a jogszabályi változásokra. A Magyar Turizmus Rt. ezért a közelmúltban 17 hazai gyógyszállóval fogott össze, hogy megismertesse a magyarországi szolgáltatásokat a német gyógyulni vágyókkal. Vancsura Miklós szerint azonban nagyon kevés a marketingre szánt állami forrás. "Ha a kormány komolyan gondolja az egészségturizmus fejlesztését, többet kellene költenie marketingre" - jegyezte meg Vancsura, hozzátéve, hogy az elmúlt három évben a nyugat-magyarországi termálfürdők 2,5 milliárd forintot fordítottak közös marketingre, miközben a Magyar Turizmus Rt.-nek az idén csak pár százmillió forintja van az egészségturizmus németországi népszerűsítésére.

Az is nehezíti a magyarországi szállodák helyzetét, hogy a velük szerződő német biztosítók igencsak szigorú szabályokhoz kötik a gyógykezelés finanszírozását. A szállodának államilag elismert gyógyhelyen kell lennie, az ott folyó kezelések szakszerűségét állami minősítésnek kell igazolnia, s ellenőrzik az orvosok, gyógytornászok, a kezelőszemélyzet képzettségét is. A patinás - sokszor kopottas - budapesti gyógyfürdőkbe egyébként ma már inkább csak úszni és termálfürdőzni járnak a külföldiek, a Gellértben vagy például a Széchenyiben a kezeléseket szinte kizárólag magyar betegek veszik igénybe, akiknek a társadalombiztosítás a költségeik egy részét megtéríti (lásd Forrás nélkül című írásunkat). "A külföldi gyógyvendégek szívesebben választják az új gyógyszállókat, ahol sokkal jobbak a körülmények" - osztotta meg tapasztalatait a HVG-vel Fluck István, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. vezető főorvosa. Az olaszok mindenesetre szeretik a Gellértet: a Condé Nast Traveller olasz nyelvű utazási magazin, amely olvasói szavazatok alapján minden évben elkészíti turisztikai toplistáit, 2005-ben a világ legjobb termál- és wellnessközpontjává választotta.

G. TÓTH ILDA