Gyermek-újraélesztőket kapott a mentőszolgálat
A K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program idén már harmadik alkalommal támogatja a rászoruló kórházakat, idén összesen évi 25 millió forinttal. A 8 nyertes intézmény egyike az Országos Mentőszolgálat. A támogatás révén a szolgálat gyermekek újraélesztéséhez használatos defibrillátor tartozékokat nyert 5 millió forint értékben, amelyeket december 8-ától osztanak szét az ország 45 mentőautója közt.
© Országos Mentőszolgálat |
A pályázat iránt érdeklődő intézetek száma évről évre nő. Míg a zsűri 2004-ben 65, 2005-ben 80, addig idén 101 pályázatot értékelt. A beérkezett pályaművek területi megoszlása az előző évekéhez hasonlóan alakult. Budapestről 33, míg vidékről 68 anyag érkezett. Borsod – Abaúj – Zemplén-, Baranya- és Hajdú-Bihar-megyéből érkezett a legtöbb pályázat. A legtöbb kórház idén mobil inkubátort, betegőrző monitort, kékfény-lámpát és pulzoximétert igényelt.