2006. június. 28. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 28. 18:35 Plázs

A diplomások és a jó állásúak a legegészségesebbek

Az életkor mellett az iskolai végzettség és az anyagi körülmények is befolyásolják egészségünket. Ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legújabb felméréséből. Az adatok szerint, a diplomások és a jó munkahelyen dolgozó, párkapcsolatban élők a legegészségesebbek Magyarországon - közölte az MTV Híradó.

A kutatók 16 300 embert kérdeztek meg arról, szerintük milyen az egészségi állapotuk. Figyelembe vették az iskolai végzettségüket, azt, hogy mennyit keresnek, és hogy van-e különleges nehézség az életükben. A felmérésből az derült ki, hogy a nyolc osztályt sem végzett, rossz anyagi körülmények között élő emberek egészségi állapota a legrosszabb.

Míg azok, akik például felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, sokkal egészségesebben élnek. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ezek az emberek jobb életkörülményeik miatt többet tudnak az egészségről, és több pénzük van a sportra is. Az is kiderült, hogy az általános iskolát végzettek közül a 45-54 éveseknek a legrosszabb az egészségi állapota, a rossz anyagi körülmények között élők körében pedig az 55 és 64 évesek között a legtöbb a beteg. A magányos embereknek is többször betegszenek meg, mint azok, akiknek van társuk.

(MTV Hiradó)

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.