2008. augusztus. 17. 14:27 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 17. 14:59 Olimpia

Pars Krisztián negyedik lett kalapácsvetésben

Pars Krisztián 80,96 méteres dobással negyedik lett kalapácsvetésben, így egy helyet javított négy évvel ezelőtti eredményéhez képest.


Pars Kriszián a döntőben
© MTI - Illyés Tibor
A világranglista második helyén álló magyar atléta a selejtezőből 80,07 méterrel elsőként került a döntőbe, ahol utolsó dobóként került sorra a Madárfészek 91 ezer nézője előtt. Kezdő kísérlete egy biztonságinak mondható 78,05 méter volt, amivel az ötödik helyen állt a nyitó sorozat után. Elsőként a tavalyi oszakai világbajnokságon ezüstérmes szlovén Primoz Kozmus (80,75) kalapácsa szállt a 80-as határt jelző vonal mögé.

A második körben csatlakozott hozzá a háromszoros vb-első fehérorosz Ivan Tyihon (80,56) és az Annus Adrián doppingvétség miatti kizárása után Athénban aranyérmessé előlépett, s így címvédő japán Murofusi Kodzsi is (80,71). Rajtuk is túltett Tyihon honfitársa, a négy éve negyedik Vagyim Gyevjatovszkij (81,61), aztán jött megint Kozmus, s 82,02-vel bebiztosította vezetését. Pars sem akart elmaradni tőlük, 80,96-tal jelezte, hogy számolni kell vele az éremre pályázóknak.

A szombathelyi nehézatléta így a harmadik helyen fordult a legjobb nyolc mezőnyére, miután a következő sorozatban az élen állók nem tudtak javítani. Pars sem, a hálóba vágta a szert, majd sietett megbeszélni az esetet edzőjével, Németh Pállal.

Ez segített, mivel újra 80 fölötti (80,16) eredménnyel folytatta. Vetélytársai közül egyedül Kozmus tudta ezt ismét megtenni (80,64), de a sorrend nem változott. Az ötödik körben Tyihon 81,51-gyel megelőzte Parsot, aki ugyan megint 80 fölé került, de javítani nem tudott. Kozmus 80,98-cal tartott újból erődemonstrációt.

Az utolsó sorozatban tehát az volt a kérdés: Pars fel tud-e lépni a dobogóra? Nem sikerült, mivel hatodikra 79,83-at ért el. Ezzel athéni és világbajnoki ötödik helye után ötkarikás negyedik lett. A győzelmet Kozmus szerezte meg, miután sem Tyihon, se a másik fehérorosz, Gyevjatovszkij nem tudott rá tenni korábbi teljesítményére.

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING

ATLÉTIKA, FÉRFI KALAPÁCSVETÉS, DÖNTŐ
1. Primoz Kozmus (Szlovénia) 82,02 m
2. Vagyim Gyevjatovszkij (Fehéroroszország) 81,61 m
3. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 81,51 m
4. Pars Krisztián (Magyarország) 80,96 m
5. Murofusi Kodzsi (Japán) 80,71 m
6. Olli-Pekka Karjalainen (Finnország) 79,59 m












További olimpiai híreink
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.