Utolsó cselgáncsozónk vereséggel kezdett, maradt a vigaszág
Vereséggel kezdte meg szereplését Bor Barna a +100 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián.
A paksi "nehézfiú" első mérkőzésén az egyiptomi Iszlam el-Sehabival találkozott. A meccs első felében nem történt értékelhető esemény, majd 2:13 percnél a háromszoros Afrika-bajnok továbbvitte Hangyási László tanítványának támadását, és vazaarit érően vitte földre őt. A rivális egy újabb kontrára, majd egy dobásra két jukót is kapott, ezután ugyan kétszer megintették őt, de Bor végül sikeres akció nélkül fejezte be a küzdelmet.
"Barna túl sok technikát akart belevinni, több biztonsági dzsúdó kellett volna, mert így az egyiptomi folyton belekontrázott az ő indításaiba. Sajnos otthon nem állnak rendelkezésre ilyen magas partnerek" - nyilatkozta Hangyási László, az elkeseredetten öltözőbe vonult Bor edzője.
Az afrikai dzsúdós a folytatásban a kétszeres japán bajnokkal, a 2004-es budapesti junior vb-n aranyérmes Isi Szatosival csap össze, így nem valószínű, hogy az elődöntőbe jutva magával viszi a magyart a vigaszágra.
További olimpiai híreink