2008. augusztus. 14. 08:51 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 14. 08:59 Olimpia

Hadfi kikapott a negyeddöntőben és vigaszágas

Hadfi Dániel harmadik mérkőzésén kikapott a negyeddöntőben, így a vigaszágon folytathatja szereplését a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián.


A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok magyar a líbiai Mohamed ben Szaleh és a kameruni Franck Martial Moussima elleni diadal után a kazah Ashat Zsitkejevvel találkozott a négy közé jutásért, akit megvert a 2005-ös kairói vb-n. A mérkőzés egy-egy intéssel indult, a Honvéd bombaformában lévő kiválósága gőzmozdonyként ment előre, de átforgatási kísérleteit nem koronázta siker. A rutinos ellenfél a magyar két dobásába is ügyesen belekontrázott, melyekre vazaarit és jukót kapott. Az összecsapás a 48 másodpercnél ért véget, amikor Hadfi újabb próbálkozását ismét megkontrázta a kazah, az eredményjelző pedig a magyarnak írta ki az ippont. A rövid tanácskozásra vonultak vissza, majd - általános pfújolás közepette - Zsitkejevet hirdették ki győztesnek.

"Sajnos a kazahot illeti az ippon, mert jól vitte tovább Dani támadását. Most nem szabad letörni, mert jön a vigaszág" - nyilatkozta Toncs Péter, Hadfi mestere. Az alsó ágon a 26 éves magyar dzsúdós kuvaiti vagy bosnyák ellenféllel száll majd szembe.


További olimpiai híreink

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.