2008. augusztus. 13. 08:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 13. 08:48 Olimpia

A sírból hozták vissza a meccset a vízilabdás lányok

7-7-es döntetlent ért el a magyar női vízilabda-válogatott az ugyancsak erős ausztrál csapat ellen a pekingi olimpia B csoportjának második körében. A fordulatos és küzdelmes mérkőzésen négy másodperccel a vége előtt egyenlítettünk.


Gemma Beadsworth (hátul) és Zantleitner Krisztina
© MTI - Illyés Tibor
Már az első negyedben látszott, hogy kemény küzdelem jellemzi majd a találkozót. Az első gólt az ausztrálok szerezték, de Nikita Cuffe találatára egy percen belül Drávucz Rita felelt. Pontatlan lövések, jó blokkok és kölcsönösen kihasználatlan emberelőnyös helyzetek után maradt az 1-1 az első nyolc perc végéig. Amit viszont látni lehetett, hogy kicsit gyorsabbak vagyunk az ausztráloknál.

A második periódusban Drávucz ismét betalált, ezúttal ötméteresből, az ellenfél azonban válaszolni tudott. A játékrész végén Kisteleki Dóra került ziccerhelyzetbe, Emma Knox, az ausztrálok kapusa azonban résen volt, és bravúrral védte a magyar lány váratlan pöccintését. Az első félidő kiegyenlített és mozgalmas játékot és döntetlen állást hozott. (2-2)

A félidei szünet után percekig egy oldalon sem született gól, egyik csapat támadásában sem volt átütő erő. A negyedik percben aztán Drávucz újabb kiállítását kihasználtál Greg McGadden tanítványai. Remekül járatták a labdát, majd egy keresztpasszot követően Melissa Rippon szerezte meg második találatát, Horváth Patrícia és a bal oldali védő nem tudott időben visszaértni. (2-3)

Egy percre rá Rippon hét méterről váratlan és bődületes góllal mattolta Horváthot, így kétgólos előnyt szereztek a horvátok. (2-4) Az átlövéseink továbbra is pontatlanok voltak, gólt csak Valkai Ágnes zseniális átemeléséből szereztünk, amivel csúnyán becsapta az ausztrál kapust. (3-4) A rövid megilletődöttég után összeszedte magát a magyar csapat, így az összecsapás szoros és küzdelmes maradt.

Az utolsó periódus magyar egyenlítéssel kezdődött, Valkai Ági értékesítette a Zantleitner Krisztina által kiharcol ötméterest, majd Drávucz Rita emelt át pimaszul Knox felett. Ezzel a két gyors magyar góllal megfordult az állás, és Godova Gábor csapata vette át a vezetést. (5-4) Örömünk azonban nem tartott sokáig, mert másfél perc leforgása alatt - Rippon és Bronwen Knox révén - visszavették az egygólos előnyt (5-6), majd ötméteresből zsinórban harmadszor is megzörgették Horváth Patrícia hálóját. (5-7)

Bár Pelle Anikó bombájával szépítettünk, az utolsó percekben elügyetlenkedtünk egy védekezést. Négy másodperccel az összecsapás végét jelző sípszó előtt Pelle újabb találata a sírból hozta vissza a mérkőzést, és így 7-7 lett a mérkőzés vége. A magyar csapat jól játszott, nagyszerű tartásról árulkodik, hogy kétgólos helyzetből kétszer is sikerült felállnia. A küzdelmes és fordulatos meccs végén a döntetlen reális eredmény.

"Az ausztrálok fantasztikus fizikai adottságokkal rendelkeznek, s ránk is erőltették az akaratukat. Nagyon elfáradtunk, de bírtuk a harcot. Elkövettünk egy-két olyan hibát, ami a győzelembe már nem fért volna bele. Örülök, hogy a lányoknak a helyén volt a szívük, s éltek a kapott lehetőséggel" - mondta Godova Gábor szövetségi kapitány.


2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING

VÍZILABDA, NŐK, B CSOPORT, 2. kör
MAGYARORSZÁG - AUSZTRÁLIA 7-7
(1-1, 1-1, 1-2, 4-3)
Peking, Olimpiai Sportközpont, 800 néző, V.: Mario Bruguljan (montenegrói), Ahmet Tulga (török)
Gólszerzők:  Drávucz 3 (1), Valkai 2 (1), Pelle 2 ill. M. Rippon 2, R. Rippon 2, B. Knox 2 (1), Cuffe
Ötméteresek: 2/2 ill. 1/1
Kiállítások: 6, ill. 9











További olimpiai híreink



Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.