2008. augusztus. 13. 10:06 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 13. 10:18 Olimpia

Mincza-Nébald Ildikó már a nyolc között, Szász kiesett

Mincza-Nébald Ildikó izgalmas csatában negyeddöntőbe jutott a pekingi olimpia női egyéni párbajtőr versenyében, ugyanakkor Szász Emesének ez nem sikerült.


Mincza-Nébald Ildikó 15-13-ra legyőzte a kanadai Sherraine Schalmmot a női egyéni párbajtőr versenyének nyolcaddöntőjében, így továbbjutott.

Szász Emese a 16 között az orosz Ljubov Sutovával találkozott, aki előzetesen is erős ellenfélnek tűnt. Szász lépett fel támadólag, az esetek döntő többségében ő igyekezett a pást végébe szorítani ellenfelét, Sutova viszont eredményesen védekezett. Sok volt az együttes találat, egyik vívó sem tudott elhúzni, s utoljára 11-11-nél még egyenlő volt az állás. Azután viszont az orosz adott tust, majd egy együttes találatot követően, ahelyett, hogy Szász egyenlített volna, ismét Sutova akciója volt eredményes (12-14), és az orosz kedvező helyzetét rögtön ki is használta.

"Ennél jobb vívással lehetett volna csak megverni Sutovát. Ő klasszisokkal jobb, mint algériai riválisom volt. Mostanában elkerültük egymást, de tudtuk, hogy két esélyes az asszó. Nem okolhatok senkit, jobban kellett volna teljesítenem" - mondta szomorúan Szász az összecsapás után.

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, OLIMPIA

VÍVÁS, NŐK, PÁRBAJTŐR EGYÉNI, NYOLCADDÖNTŐ
Mincza-Nébald Ildikó (magyar) - Sherraine Schlamm (kanadai) 15-13
Ljubov Sutova (orosz) - Szász Emese (magya) 15-12








További olimpiai híreink

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.