Búcsúzott az olimpiától a Szávay-Arn páros
A Szávay Ágnes, Arn Gréta kettős nem jutott be párosban a legjobb 16 közé a pekingi olimpia teniszversenyén, miután a nyitófordulóban két játszmában kikapott a japán Morita Ajumi, Szugijama Aj duótól.
Kibabráltak az ázsiaiak velünk. Miután Szávay Ágit egyesben a hazai színekben versenyző Cseng Csie búcsúztatta, párosban - Arn Grétával az oldalán - a japánok bizonyultak jobbnak.
Az első szettben 3:2-es előnyhöz jutottak a magyarok, ám ezt követően Szávay elvesztette a saját adogatójátékát. A japánok végül sorozatban négy gémet nyerve jutottak előnyhöz.
A második, egyben utolsó játszmában ismét brékeltek Szugijamáék, de Szávayék három játékot hoztak és vezetéshez jutottak. Ezzel azonban el is lőtték összes puskaporukat, ismét négy gémet veszítettek és így a magyarok befejezték szereplésüket a pekingi tenisztorán.
A két japán a következő körben a második helyen kiemelt Williams-testvérekkel, Serenával és Venusszal találkozik.
2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING |
TENISZ, NŐI PÁROS, 1. forduló Morita Ajumi, Szugijama Aj (japánok) - Szávay Ágnes, Arn Gréta (magyar) 6:3, 6:3 |