2008. augusztus. 12. 06:28 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 12. 06:27 Olimpia

Verrasztó Evelyn lecsúszott a 200 vegyes fináléjáról

Szétúszás után a kilencedik lett Verrasztó Evelyn a 200 m-es vegyesúszásban, így nem jutott döntőbe ebben a számban a pekingi olimpián.


A Jövő SC kitűnősége azért kényszerült újrázásra, mert az elődöntőben holtversenyben a nyolcadik időt úszta a szintén 2:12.18 perc alatt célba ért japán riválisával, Kitagava Aszamival. A magyar versenyző futamában úgy lett negyedik, hogy tovább javította hétfőn elért, 2:12.52-es országos csúcsát, a fináléról döntő szétúszásban azonban már a japán volt a jobb, s jutott be a legjobb nyolc közé, míg Verrasztónak maradt a kilencedik hely.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.