Döntetlennel kezdtek Kásásék az Európa-bajnok ellen
A magyar férfi vízilabda-válogatott izgalmas mérkőzésen 10-10-es döntetlent játszott a friss Európa-bajnok Montenegró ellen. A jól játszó magyar csapat már három góllal is elhúzott, de a hajrára kieresztett, és hagyta feljönni ellenfelét.
Kásás Tamás koncentrál © MTI - Illyés Tibor |
A balkáni csapat át is vette a vezetést, de az első negyed végére – Kis Gábor bravúros kapufás centergóljával – egalizálta az állást a magyar válogatott. (3-3) A második játékrész a Kemény-fiúké volt, különösen Benedek Tibor talált magára, és két bombagólt ragasztott Zdravko Radics kapujának felső sarkába.
A periódus egyetlen negatív eredménye Hosnyánszky Norbert végleges kiállítása volt, aki gólhelyzetben szabálytalankodott, így a játékvezetők mára száműzték a medencéből. Ez a tényen azonban nem változtatott: 6-4-es vezetéssel kezdhettük az összecsapás harmadik felvonását.
Ez azonban nem sok jót hozott a számunkra, hiszen a montenegrói csapatnak sikerült felzárkóznia 8-8-ra, igazolva, hogy nem véletlenül lettek Európa-bajnokok. Nem mellesleg a kontinenstornán is vezettünk ellenük 6-4-re, a végeredmény ismert. Az utolsó nyolc percben tehát mindnet előlről kellett kezdeni.
Kásás Tamás és Biros Péter leheletfinom mozdulatai mutatták, hogy a magyar csapat nagyon jó formában van, amit Kásás góllal igazolt: remek ütemben előtt labdáját képtelen volt védeni az ellenfél kapusa. Ezzel újra átvettük a vezetést. (9-8) A montenegróiak a hajrában szerzett magyar gól után egyre idegesebben és szabálytalanabbul kezdtek játszani.
Bár remekül védekeztünk - különösen emberelőnyös helyzetben -, két perccel a vége előtt előbb a bírók nem adták meg Varga Dániel gólját, a montenegróiak pedig kiegyenlítettek. A hajrában figyelmetlenségünket kihasználták a déliek: egy perccel a vége előtt fordítottak. (8-10) Örömük azonban csak fél perig tartott: Varga Dénes újra egalizálta az állást. (10-10)
Az utolsó fél percben már nem tudott gólt szerezni Petar Porobics csapata. Bár az eredmény senkinek sem rossz, mégis: a magyar csapat közelebb állt a győzelemhez, a hajrában azonban leeresztett, és hagyta feljönni ellenfelét. Folytatás kedd hajnalban Görögország ellen.
"A sorsolás miatt nem volt alkalmunk úgynevezett bemelegítő meccset játszani, mindjárt a montenegróiakkal kezdtünk, akik most nyertek Európa-bajnokságot és nagyon erős csapat - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány az összecsapás után. - A mérkőzés elején és közepén mi álltunk közelebb a győzelemhez, de aztán védelmi hibák miatt megfordult a helyzet. Azt hiszem, ezek után mindkét gárda elégedett lehet a döntetlennel, bár vegyes érzelmek kavarognak bennem, édes és savanyú, hogy stílszerű legyek."
"Az döntötte el a találkozót, hogy 7-4-es vezetésnél, emberelőnyben kihagytunk egy tiszta helyzetet, ha akkor nem hibázunk, végképp megtörjük őket. Mostantól minden mérkőzésünket meg kell nyernünk, ha lehet, minél nagyobb gólkülönbséggel" - kommetált Kásás Tamás.
2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING |
VÍZILABDA, FÉRFIAK, A CSOPORT MAGYARORSZÁG - MONTENEGRÓ 10-10 (3-3, 3-1, 2-4, 2-2) Peking, Olimpiai Sportközpont, V.: Boris Margeta (szlovén), Massimiliano Caputi (olasz) Gólszerzők: Kásás 2, Benedek 2, Varga Dénes 2, Molnár T., Madaras, Kiss G., Biros, ill. Janovics 4, Gojkovics 2, Ivovics 2, Jokics, Uszkokovics |