Napi merítés hvg.hu 2011. szeptember. 22. 13:01

Az új SZDSZ lehetne a Demokratikus Koalíció

Alávalók, önkényuralom, „ezek meghülyültek” – csak néhány szó a Demokratikus Koalíció politikusainak szókészletéből. A Demokratikus Koalíció megnyilvánulásai leginkább az ezredforduló SZDSZ-ére hasonlítanak: relatíve kevés szakpolitikai javaslat, ezzel szemben meglehetősen éles verbális kommunikáció a kormánnyal szemben – olvasható a Nézőpontok blogon.

Érdemes megnézni a Demokratikus Koalíció (DK) legutóbbi médiamegjelenéseit: hűtlen kezelés felvetése a devizahitelesek végtörlesztését célzó kormányzati intézkedéssel kapcsolatban, bojkott felvetése a választójogi reform parlamenti tárgyalásának idejére, Dániel Péter (DK-tag) rongálásai. Látható, hogy a Demokratikus Koalíció – Gyurcsány Ferenc évértékelőjében elhangzottakon kívül – meglehetősen kevés szakmai ötletet, javaslatot fogalmaz meg gyakorlatilag megalakulása óta.

A jövőbe tekintve mindazonáltal egyfajta stratégia is kirajzolódhat – feltételezve, hogy Gyurcsány Ferenc és a DK kiválik az MSZP-ből. Elképzelhető, hogy 2002-höz hasonlóan lesz egy „konszolidáltabb” MSZP és egy Demokratikus Koalíció (párt), amely túlnyomórészt a gyakorlatilag a 90-es évek óta erősen gerjesztett Orbán Viktor iránti ellenszenvre alapozva próbálkozhat majd meg összehozni öt százalékot. A teljes bejegyzést elolvashatja a nezopontokblog.hu blogon.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.