A kilencvenes évek második felében a Fidesztől tanulta meg az ország, hogy a politika és a kommunikáció elválaszthatatlanok. De a párt ezzel ellentétesen cselekszik.
Orbán Viktor pártja tette meg először azt a fontos gondolati-szemléleti fordulatot, hogy szerves egységnek, a politika lényegi elemének tekintette a beszédet, s a kommunikációs aspektusokat a politikai döntéshozatal minden fázisában figyelembe vette és érvényesítette. Bár időnként megmosolyogtató túlzásokba esett, mégis irigylésre méltóan sikeres volt ebben, olyannyira, hogy módszereit riválisai is utánozni, másolni próbálták.
Aki a politikában nem tudja megvédeni igazát, aki képtelen sikeresen elmagyarázni az amúgy akár hasznos céljait, az vesztes lesz és rossz politikusnak bizonyul. A „módszer” és a „stílus” ebben a versenyben nem lényegtelen külsőségek; a célokat gyakran nehezen értelmező, a döntési alternatívákat nem egykönnyen átlátó választók sokszor éppen ezek alapján alakítják ki véleményüket. Aki pökhendi, aki fenyeget, aki arrogáns, még azokat is elidegenítheti, akik amúgy befogadóak lennének politikájával kapcsolatban. De az ellenkezője is igaz: egy normális, emberi hang olyanokat is meggyőzhet, akik talán ellenérdekeltek vagy bizonytalanok lennének. A magánnyugdíjpénztárak ügye klasszikusan ilyen - véli Török Gábor politológus. A teljes elemzést elolvashatja a politólógus blogján, kattintson.