2010. január. 13. 12:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 13. 13:04 Napi merítés

Barack Obama mint modell?

A világ egyik leghíresebb embere beállt a modellek sorába. Barack Obama óriásplakátokon mutatja be az amerikaiaknak, milyen a "vezető stílus".

Amikor az amerikai elnök Kínában tett látogatása során a Nagy falra is elment, több fénykép készült róla, mint Donatellácskáról és Fásy Zsülikéről összesen - írja az Addict blog szerzője. A blogger szerint ezeken a fényképeken a Weatherproof nevű divatcég egyik képviselője sasszemmel kiszúrta, hogy Obama az ő egyik kabátjukat viseli. Megvették a fotóügynökségtől az egyik képet, amelyen Obama magabiztosan tekint az amúgy eléggé bizonytalan jövőbe, és melléírtak egy, még a szóviccekkel oly terhelt magyar reklámmezőnyben is arcpirító fősort - olvasható a blogon. A plakátot annak rendje és módja szerint el is helyezték a Time Square-en, épp csak a Fehér Ház engedélyét felejtették el kikérni a reklámhoz. Illetve dehogy felejtették, hiszen pontosan tudták, hogy nem kapnák meg, hiszen az elnököt tilos bármilyen profitszerző reklámkampányban használni. A blogger szerint éppen erre játszottak, és be is jött nekik, hiszen az az összeg, amit esetleg büntetésknét fizetniük kell, a töredéke lesz csak annak, amit az ingyen megjelenésekkel bezsebeltek - írja aktuális bejegyzésében.

Ha kíváncsi, hogyan állta meg a helyét Barack Obama modellként, kattintson!
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.