2005. október. 26. 17:16 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 26. 17:13 Média

ORTT: nem vizsgálják a vasárnapi Gyurcsány-interjút

Nem rendelt el közigazgatási eljárást A szólás szabadsága múlt vasárnapi Gyurcsány-interjújával kapcsolatban az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), mivel nem kapott elegendő támogatást az erről szóló indítvány - közölte a médiahatóság az eljárási javaslatot tevő tagja.

Az öttagú testületben - amely az elnök távolétében ülésezett - ketten támogatták a kezdeményezést, és ketten szavaztak ellene - közölte a Fidesz által delegált Szalai Annamária, hozzátéve ugyanakkor, hogy "nem helyeselte senki" a Magyar Televízió (MTV) eljárását.

Mint mondta, később ismét kezdeményezni fogja a vizsgálatot, mivel nem ismeri Kovács György ORTT-elnök álláspontját a kérdésben, ám elképzelhetőnek tartja, hogy az ő voksával sikerül foglalkozni az üggyel.

Hétfőn a parlamentben éles hangú vita alakult ki a miniszterelnök és Áder János fideszes frakcióvezető között arról, hogy megtévesztő volt-e az MTV A szólás szabadsága című műsorban este sugárzott, de délután felvett interjú, amely miatt a Fidesz kulturális tagozatának médiaszekciója már kedden ORTT-vizsgálatot sürgetett.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?