Napjainkban pedig már úgy hozzátartozik a városokhoz, akár a lámpaoszlop vagy a járda, és csak Németországban 67 000 található. És jóllehet félelmetes vetélytársra talált a multimédia világában, ma is ugyanaz, ami a XIX. században volt: kerek és jó. Úgy kezdődött, hogy az 1816-ban született Litfass nyomdászt bosszantotta, hogy honfitársai szülővárosának csaknem minden házfalára és fatörzsére plakátokat és cédulákat ragasztanak. A Londonban és Párizsban látott hasonló berendezések nyomán az egykori színész oszlopot tervezett azzal, hogy Berlin terein erre ragasszák a tájékoztatásnak szánt plakátokat és cédulákat.

Miután az össze-vissza kiragasztott papírok már régen bosszantották a hatóságokat, Karl Ludwig von Hinkeldey, Berlin rendőrfőnöke nyomban engedélyezte a találmányt, 1855. július elsején a porosz főváros központjában megjelent az első, az "össze-vissza" ragasztgatást pedig attól fogva büntették.

Kezdetben megütközést keltettek az oszlopok, és sokakat zavart a szokatlan látvány. Csak az ügyes marketingnek, például egy külön az oszlop "tiszteletére" komponált polkának volt köszönhető, hogy Litfass szalonképessé tudta tenni találmányát. A berliniek csak "oszlopos szentnek" nevezték,  és 1874-ben gazdag emberként halt meg. Az idő múlásával azután egész Németországban gombamód elszaporodtak a hirdetőoszlopok, s mindenkor híven tükrözték a társadalom képét. Hatósági közlemények, csereajánlatok, szájvíz- és sörreklámok, színházi és  pártprogramok sorjáztak rajtuk. A gyűlöletpropagandát szolgálták a nácizmus idején, a második világháború után pedig a Vörös Kereszt eltűnteket kereső plakátjai függtek rajtuk, de a hirdetőoszlop maga  nem változott, és ez is oka annak, hogy a német polgárok a szívükbe zárták.

Időközben az egykor fából készített hirdetőoszlop már szilárd beton, de nem ritka a fémből készült, megvilágított, tengelye körül forgó és vitrinnel ellátott sem. Noha a hatalmas plakátfalak és a buszmegállók megvilágított reklámfelületei kemény konkurenciát jelentnek, a Litfass-oszlop ma is közkedvelt Németországban, főleg a kultúra területén és regionális műsorszervezők körében népszerű, mert a legtöbb egyéb lehetőségnél olcsóbb és többnyire optimális helyen áll. És különben is: sehol másutt nem lehet olyan nyugodtan elolvasni a színházi és a moziműsort, mint egy Litfass-oszlopon.