Ahogy az kell egy musicalnél, rögtön látványos klippel indul a több mint 800 millió forintos állami támogatásból készült Demjén-film. A Sajtból van a Hold című Bergendy-gigaslágert játssza egy esküvői zenekar, az énekes szerepében Varga-Járó Sára. A dalt mai, tulajdonképpen kifejezetten ütős hangzással újra felvették, egész jól szól, beindul a tánckar, miközben elindul a film sztorija is: a lagzi káoszba fordul, az örömapa zaklatja az énekest, aki emiatt végképp fel akar hagyni a zenéléssel.

Minden olyan, mint egy musicalben. És mégse.

Hogy a tánckar bénácska, azt még valahogy el tudnánk nézni, de hogy az énekes egyáltalán nincs szinkronban a zenével, az az első perctől piszok zavaró, teljesen kizökkenti a nézőt. Miközben a klipszerűen pörgős snittekre nagyon is ügyelt a vágó, a szinkronra egyáltalán nem. És ez nem csak a nyitójelenetnél igaz, semmit nem változik a film további zenei jeleneteinél sem. Márpedig abból van dögivel: a film tulajdonképpen egy best of Demjén – képekkel, jelenetekkel újragondolva.

Lehetett tudni, hogy az ötletgazda és producer, Kirády Attila (akinek a nevéhez eddig inkább olyan tévés produkciók fűződnek, mint a Szerencsekerék vagy a Megasztár) eleve egy olyan musicalban gondolkodott, amelyik egy közkedvelt hazai előadó életművére épül, végül Demjén Ferencre esett a választása.

Demjén az egyik legfontosabb zeneszerző a magyar popzenében, aki a 70-es évek elején a Bergendyvel futott be, olyan – máig meghatározó dalokkal –, mint a Mindig ugyanúgy, a Jöjj vissza vándor, az Iskolatáska, a Sajtból van a Hold vagy a Darabokra törted a szívem, később megalapította a V’Moto Rockot, ahol folytatódott a slágergyártás, ekkor született többek között a Várj, míg felkel majd a Nap, az Angyallány, a Gyertyák, vagy a Tűzvarázsló. 1989-től tartó szólókarrierjéhez is számtalan sláger kötődik, de amelyek közül azért többet már, mondjuk, elég megosztónak nevezhetünk, gondoljunk csak a lagzik örök slágerére, a Szerelemvonatra vagy a Honfoglalás című film szirupos-hazafias betétdalára.

A hatalmas életműből tehát nagyon sok romantikus élethelyzetre előhúzható egy-egy dal.

A világon mindenütt óriási sikert elérő Mamma Mia! eredetileg egy West End-musical volt, amiben – a műfajhoz igazodva – az ABBA-életműre írtak egy kis történetet. Először voltak tehát a dalok, ezek jelölték ki a sztori ívét. A musicalt dolgozták át később filmre, amiben, ha épp egy olyan jelenethez ért a sztori, ami passzolt egy ABBA-dalhoz, akkor átváltott a próza zenére (időnként szinte abszurd módon, direktben) – és ott valahogy mégis működött. Mondjuk, sokat segített ebben a pontos szinkron: a színészek tényleg mintha ott akkor épp énekelve folytatnák a történetet. (Ezen az sem változtat, hogy nyilván nincs ott a zenekar, a táncos jelenetek már több helyszínen folynak, hiszen film elbírja a történettől való ehhez hasonló elemeléseket.) De alapkövetelmény a szájszinkron.       

A Hogyan tudnék élni nélküledhez szintén tehát előbb voltak a dalok, ezekhez írt Kormos Anett (A mi kis falunk, Semmelweis) és Goda Krisztina (Kaméleon, Szabadság, Szerelem, Csak szex és más semmi) olyan sztorit, ami bele-belefut Demjén-szövegekbe. Itt is nagyon direktben. De itt nemhogy nem működik, egyenesen a Monthy Python-életmű juthat eszünkbe a zenére váltásoknál. És nem csak a szinkron miatt.

Ha a főhős szerelme nélkül fut ki a pályaudvarról a szerelvény, akkor belekezd abba, hogy „ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad”. Ha a szereplő nagyon bánatos, és ezt az Úgy szeretném című dallal panaszolja el, akkor annál a sornál, hogy „Esõ csurog az arcomon, töröld el minden bánatom”, tudják, mi történik? Elkezd esni az eső. Egy ponton a szerelmes pár rájön, hogy két választásuk van: vagy stoppal vagy vonattal kell hazamenniük. Na de van autóstopos Rózsi-dal? Nincs. Indulhat a Szerelemvonat! És így tovább.

The Orbital Strangers Project

A Mamma Mia-párhuzam egyébként nemcsak a film stílusában tettenérhető, ez még nem is lenne önmagában baj (a baj csak az, hogy a zsánerfilmek stíluselemeit kőkeményen be kell tartani – és nem írom le többet azt a szót, hogy szájszinkron). De az íróknak az alapsztorinál sem jutott eszükbe igazán eredeti ötlet: a gyerekek megtalálják anyjuk (Törőcsik Franciska) ifjúkori titkos naplóját és leveleit, amiből fény derül egy őrült és romantikus fiatalkori (vízparti) nyár történéseire, amiről a gyerekek eddig mit sem tudtak, pedig az akár kihathat a mostani életükre is. És innentől két idősíkon szólnak a dalok: egyrészt a 90-es években, másrészt ma. A víz itt nem az Égei-tenger, hanem a Balaton, nem egy kis görög sziget a helyszín, hanem Szigliget, nem a Dancing Queen szól, hanem a Darabokra törted a szívem (természetesen akkor, amikor épp darabokra törte a lány a fiú szívét).

Az anyát, Esztert alakító Törőcsik Franciska hozza a bájos, naiv, de a villámcsapásként beütő szerelemtől az addigi – túlságosan is – kimért életét és vőlegényét elhajítani kész lányt. Az a bizonyos villámcsapás pedig a rockzenész Gergő alakjában csap le rá. Ember Márk is magabiztosan hozza a sármos, laza, gitáros, „csajok kedvence” fickót, aki – ahogy az szokott – először ellenszenves Eszternek, de már akkor mindenki tudja, hogy ő a nagy Ő. (Mondhatni, vele száll fel majd a Szerelemvonatra.) Hogy mitől olyan nagy lázadó, az nem derül ki (hacsak a meztelen fürdőzést nem számítjuk annak), de Eszterhez képest így is a vadság, szabadság megtestesítője.

Ember Márk tényleg adja a laza rocker figurát, jól áll neki a színpad, a gitár, a csajok rajongógyűrűje, de valahogy túl sok, mintha túlságosan belénk akarnák égetni a pimasz mosolyát, mintha a kamera sem tudná levenni a szemét róla. A Demjén-dalok és az erre írt időnként látványos, de inkább ötlettelenül koreografált táncok mellett ez a laza, sármos Gergő-közeli, és a bájos, mosolygós, időnként aggódó Eszter-közeli az, ami a játékidő meghatározó részét kitölti.

Az Egynyári kaland című romkom-sorozat nemcsak a Balaton miatt ugrott be a film láttán, hanem azért is, mert Orosz Dénes (Poligamy, Coming out) filmje olyan, mintha egy tévés sorozat lenne filmmé kovácsolva. Lehet, hogy sorozatként működne is, mert rengeteg jó karaktert írtak a filmbe. Itt vannak mindjárt Eszter barátnői (Kovács Harmat és Márkus Luca), akikkel azt a bizonyos őrült nyarat tölti, és akik azért nyújtanak kifejezetten szórakoztató pillanatokat. Gergő zenekarának tagjai (Kirády Marcell és Marics Peti) szintén. Utóbbinak, mint az egyik legnépszerűbb mai popsztárnak a bevonása a projektbe izgalmasnak tűnt, de végül inkább csak a film reklámarca lett, túl nagy szerepet nem kapott. Mondjuk a csajozós, nagypofájú zenész figuráját hibátlanul hozza.

Emlékezetes marad még Seress Zoltán is, mint a „mindent a lányom érdekében teszek” szigorú apa. De volna lehetőség a jelenben futó szál karaktereiben is: a nyitójelenetben bemutatkozó énekesnő, Eszter lánya (Varga-Járó Sára), aki nem tudja feldolgozni párja elvesztését, nem hajlandó közel engedni magához másokat, és abba akarja hagyni a zenei pályát, az ő testvérei (a cserfes kistesót alakító Barta Veronika, és különösen a viccesen lúzer és cinikus öcs, Szántó Balázs), vagy a lány hangjára felfigyelő fiatal producer (Medveczky Balázs), mind alkalmas lenne bővebb árnyalásra egy sorozatban.

intercom

Egy jobban megírt szitkom kijönne ezekből, de egész estés filmnek nem működnek. Van továbbá néhány humoros jelenet is, amit most nem lőnék le, továbbá egy jó csavar a végén, amit szintén nem lőnék le. Mindezek miatt határozottan állíthatjuk: a Pappa Pia című első magyar Mamma Mia-próbálkozásnál sokkal jobb lett a Hogyan tudnék élni nélküled.

De ez nem egy nagy dicséret, valljuk be.  

Egy kameóban maga Demjén Rózsi is megjelenik egy pillanatra, talán azon gondolkodik, hogy ennél többet érdemelt volna az életműve.   

Vagy csak annyit dúdolgat magában, hogy „Kívánok minden újat / Hogy egyszerre mindent lássak / Ezért nem érdekel, hogy mennyire tetszem / neked, vagy bárki másnak”.

(Szigorúan normális szájszinkronnal.)