A „nemzetközi film” kategóriában versenyezhet a hivatalos magyar nevezéssel, a Semmelweis című Koltai Lajos-filmmel.
Folyamatosan bővül a jövő évi Oscar-gála „nemzetközi film” kategóriájába érkező nevezések listája, a 15 döntős shortlistjét december 17-én jelentik majd be, január 17-én pedig azt az öt jelöltet, amely versenyben lesz a szoborért.
Szlovákia az Emma és a halálfejes lepke (angolul The Hungarian Dressmaker) című filmet nevezte be, Borbély Alexandrával a főszerepben. Az Iveta Grófová rendezésében készült film főhőse a saját életét kockáztató Marika, a szlovák–magyar határon élő özvegy, aki egy zsidó kisfiút rejteget, miközben egy szlovák Hlinka-gárdista százados és egy német náci tiszt is ostromolja. A film nagy sikert aratott a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, Magyarországon a Cinefesten mutatták be.
Borbély Alexandra korábban a Testről és lélekről című filmmel indult az Oscarért a „nemzetközi film” kategóriában, és bár Enyedi Ildikó alkotása bejutott a jelöltek közé, végül nem nyerte el a díjat 2018-ban.
Borbély Alexandra filmje többek között Koltai Lajos rendezésével is versenyben lesz, a Semmelweis lett ugyanis a hivatalos magyar nevezés.
Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 97. alkalommal kiosztandó Oscar-díjakra a „nemzetközi film” kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1-je és 2024. szeptember 30-a között mutattak be az adott országban. Az eddig beérkezett 88 nevezés közül a kategória legnagyobb esélyeseként az Érdekvédelmi terület című brit filmet tartják számon.