Kult hvg.hu 2024. július. 16. 14:44

Shannen Doherty egy nappal a halála előtt írta alá a válási papírokat

A bírósági dokumentumokból derült ki a dátum: július 12.

Shannen Doherty és a férje, Kurt Iswarienko régóta válófélben volt, a válás véglegesítésére csak az elmúlt napokban került pont. A People magazin birtokába került bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a válási papírokat július 12-én, azaz egy nappal a halála előtt írta alá Shannen Doherty.

Iswarienko másnap, július 13-án írta alá a dokumentumot. A válást bíróságon kívül, kölcsönös megegyezés után zárták le, mint a dokumentumokból kiderül, „a felek vagyonukról és házassági, illetve élettársi jogaikról, ideértve a támogatást is, írásbeli megállapodást kötöttek, amelynek eredeti példányát a bíróságon benyújtották”.

Az 53 éves Shannen Doherty szombaton halt meg, évek óta húzódó betegeskedés után. A Beverly Hills 90210-ből és a Bűbájos boszorkákból is ismert színésznőnél először 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, majd 2017-től remisszióban volt egészen 2019-ig, amikor a rák visszatért, mint később kiderült, áttétes, 4. stádiumú formában. Július 13-án halt meg.

Shannen Doherty és Kurt Iswarienko 2011 októberében kötött házasságot, a válókeresetet tavaly áprilisban nyújtották be.

Elbúcsúzott Shannen Dohertytől a magyar hangja is

Ábel Anita hosszú időn át szinkronizálta az 53 éves korában mellrákban elhunyt színésznőt.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.