Borbély-Tardy Annával kapcsolatban korábban Gulyás Gábor művészettörténész arra utalt, hogy Balog Zoltán püspökkel bensőséges kapcsolatot ápol, és ezért kerülhetett most a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum élére.
“Végtelenül elkeserítő és felháborító, hogy 2024-ben (még mindig) ott tartunk, hogy aki nő és vezetői pozíciót lát el, vagy arra pályázik, az csak valakinek a lotyója, kurvája, szeretője lehet” – így fogalmazott Facebookon Borbély-Tardy Anna, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum frissen kinevezett igazgatója arra a vádra, amely szerint a korábbi kulturális miniszter, a püspök Balog Zoltán támogatásával került az intézmény élére.
Azt is írta, hogy minimum etikátlan dolognak tartja, hogy úgy állítanak róla ilyesmit, és úgy írják meg a lapok a hírt, hogy őt, vagyis a “vállalhatatlan kijelentések célpontját és áldozatát” meg sem kérdezik.
Az ügy előzménye ugyanis, hogy Gulyás Gábor művészettörténész, aki korábban 2015-2020 között vezette is a Ferenczy Múzeumi Centrumot, és idén újra pályázott az igazgatói posztra, azt pedzegette a napokban, hogy Borbély-Tardy nem éppen önerőből került a kulturális intézmény élére. Ezt az állítását azzal támasztotta alá, hogy “számos embertől hallotta”, hogy Balog Zoltán próbálja pozícióba helyezni Borbély-Tardyt, és hát “a püspök úr ilyen irányú tevékenysége közismerten sikeres”. Ezenkívül – írta Gulyás – a szentendreiek rosszindulatúan „Balogh lotyójának” becézik a nőt.
Eleinte Gulyás Gábor nem törődött a pletykával – fogalmazott írásában -, viszont miután öt másik pályázóval együtt “egy mondvacsinált okkal állítólag érvénytelennek minősítették” az ő pályaművét is, majd a pályázat újbóli kiírása után Borbély-Tardy nyert, igazoltnak tűnt számára az állítólag a szentendreiek körében terjedő szóbeszéd. Annál is inkább, mert mint fogalmaz: az új igazgatóról “azt lehet tudni, hogy szakmai kompetenciája nincs, programja remélhetőleg van, de én azt sajnos nem ismerem (mert nem hozta nyilvánosságra)”.
Borbély-Tardy Anna az említett Facebook-posztjában épp ezért mostanra publikussá tette a pályázatát, amire Gulyás Gábor reagált is azóta: remek gesztusnak nevezte, mert “így azt is el lehet olvasni, s nem a pletykákkal kell foglalkozniuk az embereknek, hanem szakmai anyagokkal!”