Kult hvg.hu 2024. január. 31. 13:44

Film készül Ákosról, 230 milliós állami támogatásból

Dokumentumfilm készül „a kivételes dunaszerdahelyi sportklub, a DAC történetéről, társadalmi szerepéről és jelentőségéről” is, 254 milliós támogatással.

Ember maradj: Ákos címmel a Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával, Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készül dokumentumfilm Ákosról

– közölte a Nemzeti Filmintézet.

Az erről szóló közlemény minden szava arany. Eszerint az alkotók célja, hogy

a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik.

A portréfilm a közlemény szerint részben fikciós visszatekintés lesz, megjelenítve Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és első átütő sikereit is, de középpontjában Ákos szólókarrierje áll, amely a közlemény szerint

minden mozzanatával azt mutatja, hogy az előadóművész-dalszerző-költő egy rendkívül összetett személyiség.

„Egyéniségéből és határozott, sokszor karcos véleményformálásából adódik, hogy tömegek ikonja, rajonganak érte, ugyanakkor vannak olyanok is, akik akár ismeretlenül is elutasítják. Az ambiciózus portréfilm e jelenség miértjeire keres válaszokat. Fő vállalása pedig az, hogy magasságaival és mélységeivel együtt, kendőzetlen őszinteséggel mutasson be egy olyan életutat, mely példát adhat a ma felnövő generációknak” – írják a filmről.

A tervek szerint 2025 tavaszán látható Ember maradj: Ákos portréfilm producere Hábermann Jenő.

Nem ez az egyetlen, a kormánynak igen kedves téma, amelynek bőkezű támogatásáról adott hírt a Filmintézet. Egész estés dokumentumfilm mutatja be a DAC, Dunaszerdahely 1904-ben alapított sportegyesülete jelenségen keresztül, „hogy mit jelent ma felvidéki magyarnak lenni, mit jelent a Felföldön élőknek egy magyar focicsapat” – fogalmaz a közlemény a focicsapatról, amelynek egyébként egyik érdeme, hogy elterjesztette és a jobboldal egyik himnuszává tette a Nélküled című dalt.

A DAC címmel készülő film gyártását 254,427 millió forinttal támogatja a Filmintézet. „Klasszikus dokumentumfilmes eszközökkel keresik a válaszokat a film alkotói arra, hogy az átlagos sportélményen túl mit jelent magyar csapatnak szurkolni egy olyan országban, ahol a magyarok kisebbségben élnek. Szurkolók megszólaltatásával, személyes történeteken keresztül ismerhetik meg a nézők a DAC jelentőségét a film révén” – áll a közleményben.

Még azt is hozzáteszik: „A Dunaszerdahelyen forgó alkotás nem csupán a futballcsapat történetét és azt veszi számba, hogy mit jelentett a korábbi generációknak, hanem azt is, hogy

hogyan vált a DAC intézménnyé, a felvidéki magyarság megmaradásának szimbólumává

és mit testesít meg napjainkban a magyarságnak és a szlovákoknak. Feltérképezi a DAC pályán kívüli hatásait, társadalmi szerepét és jelentőségét, valamint identitásképző és azt megőrző szerepét is.”

A DAC dokumentumfilm forgatása tavasszal kezdődik és a film várhatóan az év végén lesz látható,

rendezője az a Tősér Ádám lesz, aki a Magyar Filmhéten megfenyegette és fellökte a filmjéről negatív hangnemben író filmkritikust, Csákvári Gézát,

producere pedig a kormány kiemelt filmterveiben leggyakrabban érintett, az SZFE állami einstandjában is szerepet vállaló Lajos Tamás lesz.

Kovács Bálint: Szia uram, propagandafilm-fesztivál okosba' érdekel?

Egy kritikust megtámad a pénzzel és lehetőségekkel kitömött kurzusfilm rendezője az állami filmfesztiválon, és a Nemzeti Filmalapnak ehhez egy szava sincsen, a frissen díjazott filmesek meg boldogan szelfiznek a díjaikkal. Ez a magyar művészet egy mondatban? Vélemény.

 

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.