80 éves korában meghalt a 70-es évek egyik legnagyobb tengeren túli dalszerzője, Robbie Robertson. A zenészt a New York Times az Americana műfaj egyik megteremtőjeként búcsúztatja, ami azért is nagy szó, mivel Robbie Robertson valamelyest kívülállónak számított, már ami az amerikaiságát illeti, hiszen kanadai volt, mint mindenki a The Bandben, leszámítva a zenekar és Robertson múzsáját, az arkansasi redneck Levon Helmet.

Helm volt az, aki megismertette Robertsont az amerikai Dél zeneiségével és problémáival, ennek hatására születtek meg olyan remekművek, mint a The Weight, a The Night They Drove Old Dixey Down, vagy az Up on Cripple Creek.

A The Band kezdetben Bob Dylan kísérőzenekara volt, a mester keze nyoma látszik is az együttes első önálló lemezén, az 1968-ban megjelentetett Music from Big Pinken, ahol három dal is részben, vagy egészben Dylan-szerzemény volt. A következő lemezeken, nem számolva persze a feldolgozáslemezként kiadott Moondog Matinee-t, Robertson vált a zenekar legfőbb, sőt jóformán egyetlen dalszerzőjévé. Ugyanakkor a szerzői jogok eloszlásának egyoldalúsága feszültségekhez is vezetett a tagok között. Különösen Levon Helm érezte méltatlannak, hogy nem szerepel a neve azon dalok társszerzőjeként, amelyekhez az ihletet nem egyszer az általa elmesélt történetek adták, más dalok esetében pedig a többiekkel együtt, ha nem is a szó legszorosabb értelmében vett szerzőként, de hangszerelőként mindenképpen elismerést érdemelt volna.

A feszültségeket tovább terhelte Helm, Rick Danko és Richard Manuel sajátos, fogalmazzunk úgy hogy rock and roll életvitele, ami a kemény piálás mellett az egyre vadabb droghasználatot is jelentette. A helyzet a hetvenes évek második felére vált tarthatatlanná, akkor döntött úgy Robertson, hogy lezárja élete ezen szakaszát és az 1976-os év hálaadás napján The Last Waltz címmel megtartották a The Band búcsúkoncertjét. Az eseményről film is készült és mivel a rendezője Robertson feltörekvő fiatal rendezőbarátja, egy bizonyos Martin Scorsese volt, ezért az így készült darab a populáris zenei kultúra történetének egyik legzseniálisabb koncertfilmje lett. Persze ehhez az is kellett, hogy a sztárvendégek között Bob Dylantől Neil Youngon és Eric Claptonon át Muddy Watersig, Dr. Johnig, Van Morrisonig és Joni Mitchellig bezárólag ott legyen a korabeli zenei élet elitje.

A feloszlás után Robbie Robertson sikeres producerként és filmzeneszerzőként működött tovább, Levon Helmből keresett karakterszínész lett, ám a zenekar többi tagjának nehezebb sors jutott. Az örökös önértékelési válságban szenvedő, menthetetlenül alkoholista Richard Manuel önkezével vetett véget életének a 80-as évek közepén, Rick Danko a szó szoros értelmében halálra dolgozta magát, Garth Hudson pedig miután háromszor is kénytelen volt csődöt jelenteni, ma már csendesen éldegél egy öregek otthonában. Helm 2012-es és Robertson mostani halála után ő maradt a The Band utolsó életben lévő tagja.