Kult hvg.hu 2023. július. 07. 16:55

A Recirquel saját játszóhelyet kap és több mint 100 előadással lép fel az Edinburgh-i Fesztiválon

A Recirquel egyedüli magyar társulatként már negyedszer kapott meghívást a rendezvényre, ahol korábban a My Land című produkciójukat 4200 előadás közül a legjobbnak ítélték a kritikusok. Most az IMA című darabjukat viszik, amit a Guardian is ajánl a fesztiválozóknak.

Több mint száz előadással lép fel a Recirquel a világ legnagyobb kulturális fesztiválján, ahol saját játszóhelyet is kapnak. A Vági Bence rendezte IMA című immerzív produkciót augusztus 4. és 27. között 112-szer mutatják be az Edinburgh Fringe-en. Egyúttal az előadás nemzetközi premierje is most lesz, a szervezők egy közel négyezer férőhelyes arénát, a Murrayfield Ice Rinket alakítanak át a produkció igényei szerint.

A Recirquel az első magyar társulat, ami most már negyedik alkalommal van jelen a Fringe eseménysorozatában; 2018-ban egy másik előadásukat, a My Landet 4200 produkció közül választották a legjobbnak a fesztiválkritikusok. A Guardian idei programajánlójában is szerepelnek azzal a kiemeléssel, hogy a rohangálós, mozgalmas fesztiválélmény közepette ez az előadás egy kis visszalassulásra, lecsendesedére, befelé figyelésre készteti a nézőket.

Részlet az előadásból
Túry Gergely

Az IMA-ról korábban mi is írtunk. A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző alkotás egy különleges élményt kínál, amelyben a nézők maguk is az előadás részévé válnak. (Az immerzivitás a formanyelvének az a lényege, hogy elérje: nézőként kerüljünk be abba a kontextusba, amiben az előadó is létezik, találjuk magunkat az élmény középpontjában.) Minden elemével arra törekszik, hogy kiszakítsa a nézőket a hétköznapok valóságából, amiben egy, a szakrális helyek atmoszféráját idéző installáció segíti őket. A látogatók egy véget nem érő, több millió fénypont által megvilágított sötét térbe kerülnek, miközben elveszítik térérzékelésüket, és úgy érezhetik, mintha az univerzumban lebegnének. A produkcióban nagy hangsúlyt kap az összművészeti alkotói munka: a látvány- és fénytervezés, a zene és a hangzás együttesen hozza létre az élményt.

"Van, akinek a saját lelkét gyógyítja, van, akinek egy elvesztett, szeretett emberről mesél"

A Recirquel IMA című előadásának koncepciója addig csupaszodott, míg végül nem maradt más, csak a lényeg: egy artistaművész és egy fekete kötél. Na meg persze az elementárisan ható élmény, gondoljunk bármit is a hitről.


Az IMA egyszemélyes darab, melyet a társulat hat artistaművésze – Horváth Zita, Ségui-Fábián Eszter, Illés Renátó, Zsíros Gábor, Várnagy Kristóf és Charles-Éric Bouchard – egymást váltva adnak elő.

Az évente mintegy kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe a világ egyik legnagyobb művészeti és kulturális ünnepe, a jegyeladásokat tekintve az olimpia és a focivébé után a harmadik legnagyobb rendezvénysorozat a világon. A fesztivál idén is mintegy négyhetes programmal és négyezer produkcióval várja az érdeklődőket a világ minden tájáról. A Fringe legnagyobb programszervezője, az Assembly művészeti igazgatója, William Burdett-Coutts személyesen jött el megnézni Budapestre a Recirquel produkcióját, amit a cirkusz és a tánc soha nem látott formájaként aposztrofált. Ennek is köszönhető, hogy hatalmas számú, száznál is több előadásra szerződtek a társulattal.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.