A Szexoktatás negyedik, egyben utolsó évada szeptemberben érkezik, már trailer is van hozzá.
A záró részek szeptember 21-étől lesznek elérhetők a streamingcsatornán.
Valahol lehetett arra számítani, hogy a sorozat lassan kifullad, már csak azért is, mert néhány szereplőről korábban kiderült, hogy távozik a stábból, így az Oliviát játszó Simone Ashley, a Lilyt alakító Tanya Reynolds és az Olát megformáló Patricia Allison. Ncuti Gatwa, aki Eric Effiongként az egyik legmeghatározóbb karakter, átveszi a Doctor Who című brit sikersorozat címszerepét (fekete színészként először), így ő is búcsúzik, a Maeve-et játszó Emma Mackey pedig szintén bejelentette, hogy nem marad több évadra. Az utolsó epizódokban azonban még mindketten szerepelnek, ahogy az a trailerből is kiderül.
A negyedik évadról egyelőre nem sok minden derült ki, annyi biztos, hogy a Moordale gimiből elballagott Otis és barátai új kihívásokkal találják szembe magukat a főiskolán, amit egyfajta kultúrsokként élnek meg.
Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: