Kult hvg.hu 2023. június. 15. 19:34

Még Vidnyánszky Attila is a színházak támogatásának emelését kéri a kormánytól

Harminckét fővárosi és vidéki színház igazgatója kéri azt a kulturális kormányzattól, hogy az előadóművészet állami támogatása minél hamarabb a válságok előtti időszak mértékére álljon vissza. Persze, a kérés mellett azt is hozzáteszik, hogy „a kulturális kormányzat számíthat" rájuk.

Nyílt levelet tett közzé 32 színházigazgató, állami fenntartású intézmények vezetői. A levelet aláírta többek között Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője; Kálomista Gábor, a Thália Színház ügyvezetője; Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója; továbbá a Kecskeméti Nemzeti Színház, a Győri Nemzeti Színház vagy a Szegedi Nemzeti Színház vezetője is.

Levelükben a támogatási pénzek megemelését kérik a kormánytól, és közben nem felejtik el megköszönni az idei évre – jóval kisebb mértékben ugyan, mint kértek – kapott támogatást. „Ez biztosítja az intézményeinkben munkavállalóként dolgozó sok ezer művész, szakember és családjaik számára a megélhetést, az épületek, műhelyek fenntartását" – fogalmaznak.

Azonban – mint írják – a kultúrára a mostani időszakban kevesebb állami forrás jut, ezért a kormánytól azt kérik, hogy „az előadóművészet állami támogatása minél hamarabb a válságok előtti időszak mértékére álljon vissza".

Végül hozzáteszik még azt is, hogy „a kulturális kormányzat számíthat ránk, és mi is számítunk a kulturális kormányzatra. Partnerek vagyunk az együttműködés jegyében".

Korábban a hvg.hu több cikkben is részletesen foglalkozott azzal, hogy szemben az állami fenntartású színházakkal, a függetleneknek még nagyobb bajban vannak. A kulturális tárca az idei előadó-művészeti pályázatain a független intézmények jelentős részének pályázatait ugyanis nullára értékelte. A színházi többlettámogatásból Pintér Béla társulatának semennyi, de például a Vidnyánszky Attila mellett kiálló Vincze Balázs által vezetett Pécsi Balettnek 56 millió forint jutott.

Idén a kulturális minisztérium összesen 6 milliárd forintot biztosít az „előadó-művészeti szervezetek támogatására” (miközben ez a keretösszeg pár éve még 37 milliárd forint volt). Ez a 6 milliárd forint ebben az évben kiemelten fontos lett volna, mert, ahogy arról beszámoltunk, 50-60 független színházi társulatot lökött a megszűnés szélére az, hogy a rezsiárak és az infláció ellenére a kormány nemhogy nem emelt az évek óta azonos, a függetlenek éves működési támogatására szánt összegen, de még 41 százalékkal vissza is vágta azt.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.