Kult hvg.hu 2023. május. 26. 15:22

Bár úgy tűnt, esélye sincs, Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója

Újabb öt évig vezetheti az intézményt.

Ókovács Szilveszter marad az Operaház főigazgatója - jelentette be közösségi oldalán Csák János kulturális és innovációs miniszter péntek délután.

Korábban mi is megírtuk, hogy miután az első pályázatot érvénytelenné nyilvánították, az újabb körben tizenegyen jelentkeztek a posztra. Az Index ezután arról írt forrásaira hivatkozva, hogy a bizottság végül három pályázót választott a meghallgatások után: Kesselyák Gergelyt, az Operaház jelenlegi első karmesterét, Miklósa Erika operaénekesnőt és Vadász Dániel jogászt, énekest, kulturális menedzsert, a Coopera ügyvezető igazgatóját.

Ennek fényében meglepőnek tűnhet, hogy a miniszter végül mégis Ókovács mellett döntött, aki így újabb öt évig, 2023. augusztus 1-től 2028. július 31-ig vezetheti az intézményt. Annál is inkább, mert Ókovácsnak volt egy fura mondata Orbán Viktor jelenlétében arról, hogy 12 év után mindenkinek mennie kell.

Ókovács Szilveszter 2011-től a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa volt, majd 2013-tól főigazgatója.

 

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.