„E világon, ha ütsz tanyát, / hétszer szüljön meg az anyád” – kezdte egyik legkedveltebb versét József Attila 1932-ben. Kezdem azt hinni, hogy a költőnek a szó szoros értelmében igaza volt. A magyar sajtóban a költő születésnapja után több helyen megjelent egy hír, egy 1934 könyvheti fénykép kíséretében, amely szerint költőnket egy fényképész egy könyvsátor előtt lekapta. Tagadhatatlan a képen látható figura és József Attila hasonlósága, bár a fényképen látható arc határozottan teltebb, mint a kiugró ádámcsutkájú, sovány testalkatú költőé.

De ha a kép őt ábrázolná egy 1934-es fővárosi könyvheti eseményen, az kész csoda lenne.

József Attila ugyanis, belátva, hogy nem tud megélni szűkös, rendszertelenül kapott jövedelmeiből, és élettársát, Szántó Juditot sem tudja eltartani, illetve Judit esernyőgyári fizetése nem elég a rezsi és a megélhetés fedezésére, 1934 elején megegyeznek abban, hogy amíg életük fenntartásának gondjára nem találnak megoldást, különválnak.

Így a költő 1934 február végén Hódmezővásárhelyre utazott.

Itt élt és dolgozott egykori gyámja, sógora, Makai Ödön és fiatalabb nővére, Etelka kiskorú gyermekeivel. Ők biztosítottak életének eme egyik mélypontján szállást és ellátást József Attilának, aki – mellesleg – a modern magyar irodalom egyik legnagyobb költeményét, az Eszmélet versciklust fogalmazgatta.

Hódmezővásárhelyről április végén kezdte írni Rapaport Samu számára a lelkiállapotát boncolgató levélsorozatát. Rendszeres levélkapcsolatban állt Szántó Judittal. Levelezésük egyik tárgya közös jövőjük kétségekkel teli tervezgetése volt: „Pénzem nincs – írta április 16-án. Nagyon össze kellene húzni magunkat s – az elején legalább – kenyéren és vízen kellene élnünk.”

Május elsejei levelében ezt olvassuk: „Nem tudtam fölmenni, mert mindenünnen, ahová írtam, lemondó választ kaptam.” 1934. június 13-án, tehát a könyvhét utáni napokban kelt levelében ígéretet tett élettársának: „Jutka, kedves, valószínűleg még a hó folyamán hazamegyek – szeretnék előbb valami pénzre szert tenni, de úgy látszik, kezdetben csak az írógép lesz minden vagyonunk.” Szabolcsi Miklós szerint „1934. július 1. körül tér vissza Budapestre.”

Arra, hogy jelen legyen a fővárosi könyvhét valamelyik eseményén, csak akkor kerülhetett sor, ha mégis csak felruccant Budapestre, elvégre Hódmezővásárhely nincs a világ végén. Erre azonban semmilyen adatunk nincs. Vagy pedig akkor, ha a hétszer született egyéniségeinek egyike a fővárosban tartózkodott, miközben a többi hat a dél-alföldi városban maradt.

Tehát a fénykép hasonlósága ellenére is – finoman szólva – erős kétségeim vannak arról, hogy a kép József Attilát ábrázolná. Az azonban a József Attila-kultusz jegyében meghatóan rokonszenves, hogy a világ akkor válik otthonossá számunkra, ha felfedezni véljük benne nagy költőnk alakját.