Kult hvg.hu 2022. november. 24. 12:05

Meghalt Arányi Adrienn

Az Operettszínház örökös tagja 93 éves volt.

„A Budapesti Operettszínház vezetősége és társulata megrendüléssel tudatja, hogy Arányi Adrienn, színházunk örökös tagja 93 éves korában elhunyt” – tudatta a színház a Facebookon.

Arányi Adrienn színész családban született 1929-ben. Kétéves korában jelent meg róla az első fotó a Színházi Élet című lapban, gyerekszépségversenyt nyert.

Ötévesen táncvizsgát tett, s először lépett fel Lakner Artúr gyerekszínházában, 1936-tól pedig rendszeresen szerepelt. Több évig szerepelt szerdai napokon a Magyar Rádió gyermek, szombati napokon pedig ifjúsági adásaiban. Eleinte nem akart színésznő lenni, de egy rendező iroda igazgatójának felkérésére részt vett egy kéthetes körúton, melynek hatására döntött úgy, hogy csakis színésznő lesz.

Makay Margit Színiiskolájába is járt. 1949-től a Bányász Színházban (később Déryné Színház) lépett fel, 1950-től az MNDSZ Kulturautó, 1951-től pedig az Állami Faluszínház társulatának egyik alapítótagja volt. 1954-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

A Faluszínház jogutódjaként megalakult Állami Déryné Színházban játszott.

1962-ben szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz. Első szerepe a Három napig szeretlek című darabban volt, francia vendéget alakított. Az Operettszínház olaszországi vendégjátékainak olasz nyelvű narrátora volt.

 

1987-től nyugdíjba ment, de 2016-ig még kapott szerepeket. Emlékezéseim a régi rádiós életre és műsorokra címmel jelent meg írása az RTV műsormagazinban.

 

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.