Kult hvg.hu 2022. november. 22. 15:31

Meghalt Ádám Zoltán festőművész

A Munkácsy-díjas művész tanított a Képzőművészeti és a Pécsi Tudományegyetemen is. Munkáit többek között a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum is őrzi. Ádám Zoltán 63 éves volt.

„Tízes skálán ő húszas volt. Osztályon felüli rajzos, klasszikus műveltségű underground festő, zenekar-alapító, az Újlak Csoport szellemi atyja, a nyolcvanas évek új festészetének egyik vezéregyénisége, az elesettek és perifériára szorultak iránt elkötelezett, nagyszerű művész” – írták róla a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának bejegyzésében.

Ádám Zoltán 1959-ben, Budapesten született. Elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakját, ezt követően a Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyben, majd a Ferenczy Szakkörben tanított. Az akkora már egyetemmé váló Képzőművészetire tanársegédként tért vissza, 2008-tól pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán oktatott.

Több díjjal is büszkélkedhet: 1986-ban Derkovits-, 1988-ban Soros Alapítvány ösztöndíjat kapott, 2001-ben pedig Munkácsy Mihály díjjal is jutalmazták.

Ő maga így nyilatkozott alkotói magatartásáról: „A művészethez fűződő viszonyomban a lélek szerepe, energiája a legfontosabb. A spirituális képi kifejezés, a kép szakrális kisugárzásának ereje számomra fontos erő, mert a kép térátalakító hatása lelki erőt adhat a néző számára, vagy útmutatást is közölhet. Ha az, aki készítette, teljes életével arra törekedett, hogy megőrizze a kép szentségét, a körülményeken változtatni tud, lelki ereje segítségével.”

A festőművész neve ismerősen csenghet többek között a Magyar Nemzeti Galéria vagy a Ludwig Múzeum gyűjteményeinek látogatói számára.  

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: