Kult hvg.hu 2022. november. 15. 09:22

Nagy Ervin a Zámbó Jimmy-szerepéről: Életem eddigi legnehezebb alakítása

Hamarosan indul az RTL+ streamingszolgáltatáson a Zámbó Jimmy életéről készült sorozat.

A Király első részeiben Olasz Renátó alakítja a 2001-ben tragikus hirtelenséggel meghalt énekest, a későbbekben pedig Nagy Ervin veszi át a szerepet. Nagy a Blikknek azt mondta, élete eddigi legnehezebb alakításáról van szó.

„Nagyon alaposan utánajártam a karakterének, rengeteg energiát fektettem a felkészülésbe is, hiszen pontosan tudtam, hogy színészként igen kockázatos elvállalni a Jimmy-sorozat címszerepét. De azt is éreztem, hogy ha sikerül hitelesen megformálni, komoly szakmai teljesítményt is jelenthet ez az alakítás. A Zámbó Jimmyről szóló filmet mindenki meg fogja nézni, az is, aki rajongott érte, és az is, aki nem. Mindenkinek lesz róla véleménye. Óriási a nyomás, ilyen kitettségben talán még egy szerepem kapcsán sem voltam soha” – magyarázta.

Nagy Ervin szerint azt kellett megfognia, amit csodáltak Jimmyben az emberek. „Élete végéig Csepel királya maradt, soha nem akart onnan eljönni, jóllehet, az anyagi helyzete megengedte volna. Mindig feljebb és feljebb vágyott, szeretett VIP körökben mozogni, ugyanakkor úgy érezte, hogy az övéi között kell maradnia. Ebben következetes és szélsőséges volt.”

A színész úgy véli, az énekes a zűrös életvitelével a kielégíthetetlen szeretetéhségét és az elismerés örökös hajszolását próbálta kompenzálni, és nagyon meg akart felelni az édesanyjának.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.