Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Félreértés ne essék: a Bánkitó idén nyáron is az egyik legizgalmasabb közösségi kikapcsolódás Magyarországon, de zenei fesztiválként rengeteg hiányossága van. Megnéztük, milyen idén „az ország legnagyobb kisfesztiválja.”
Ahogy arról a Sziget Kft.-t vezető Kádár Tamással is beszélgettünk, a magyar zene- és fesztiválipar egyik legszerethetőbb trendje, hogy az elmúlt 10 évben (különös tekintettel ennek második felére) egyre több kisebb, úgymond butikfesztivált szerveznek itthon. A több tízezres helyett legfeljebb párezres nagyságrendű, és általában kevesebb ideig tartó bulik nemcsak azért hatnak üdítően a hazai kínálatban, mert szembemennek a mainstreammel, családiasabb a hangulatuk, vagy mert általában természetközeliek, hanem azért is, mert előtérbe helyeznek temérdek magyar előadót, akiknek minden fesztiválszereplés egy kisebb ugródeszka.
Ennek iskolapéldája a Budapesttől alig 50 kilométerre lévő, elhelyezkedését is nevében foglaló Bánkitó fesztivál, amely idén az ország legnagyobb kisfesztiváljaként aposztrofálta magát. A Bánkitót (Bánkitavat?), a tavalyi, járványügyileg nehezebb évben is megtartották: az általunk megkérdezett, vallásosan visszajárók elmesélése alapján 2021-ben sokkal kevesebb emberrel, szellősebben rendezték meg a fesztivált, nagy meglepetésükre pedig idénre szinte semmi nem változott. Mint mondták: 2019-ig folyamatosan nőtt és sűrűsödött a fesztivál (a legjobb értelemben), 2022-ben viszont nem folytatódott ez a trend.
Nekünk is hasonló hiányérzetünk volt.
Mi is igazából egy fesztivál?
A Bánkitó pénteki napjának vége felé furcsa dilemmában voltunk, ahogy próbáltuk összegezni az élményeket,
mert bár remekül éreztük magunkat, semmiféle fesztiválhangulatot nem váltott ki belőlünk a Bánkon töltött nap.
És még mielőtt a fesztiválért joggal rajongók nekünk esnének, tisztáznánk ezt az állítást. Egy fesztivált nem illik kritizálni a zenei kínálata miatt, lévén ez ízlés kérdése. Hasonlóan: az, hogyha valaki a nagy fesztiválokhoz szokott, nem jogos érv egy kisfesztivállal szemben.
Amik nekünk szemet szúrtak, azok nem ilyen dolgok voltak.
A Bánkitó egyik legnagyobb hátránya az elrendezése: a tó partján épült fel egy nagyszínpad, a másik három, kisebb helyszín pedig 15 perc sétányira, egy kempinggel összegyúrt területen található. Bár az egész a természethez közel helyezkedik el és erdei utakon (vagyis, az országút mellett, néha pedig pont azon) kapcsolódik össze, egyszerűen hiányzik az az élmény, hogy belépsz egy kapun, és megszűnik a valóság. Pedig jól is lehet ezt csinálni: még ha eggyel nagyobb is, a Fishing on Orfű képes arra, hogy a hasonló közeg ellenére ki tudjon szakítani a valóságból, és ha el is hagyja az ember a fő fesztiválhelyszínt, akkor sem érzi azt, hogy holmi kirándulóként császkál a főút mentén.
Kiszabadítottam egy brit turistát a bulinegyedből és magyar zenerajongót csináltam belőle a Fishingen
Két év után kihagyás után világsztárokkal tért vissza a Balaton Sound, ahol fellép többek között Martin Garrix, Paul Kalkbrenner és a Dimitri Vegas & Like Mike duó is. A Balaton-parti partin a hangulat már a nyitónapon a régi volt. Így látta a fotósunk.
Ezt a problémát tetézte pénteken, hogy – bár a zenei választék önmagában jó volt – a koncertek elhelyezése nélkülözött valamiféle logikát. A Tószínpadon műfaji hullámvasút volt a Napfonat után Beton.Hofit, majd Csaknekedkislányt hallgatni; a trap előadók nem elenyésző hányada nappal kapott helyet, ami nehezen fért össze a műfajjal magával, miközben például a pár év alatt a mainstreamet letaroló Carson Coma egy órát kapott a táborban, este 11-től. Gyanítjuk, hogyha csak a korábban említett Beton.Hofival cserélték volna meg őket, máris természetesebbnek hatott volna az egész, és a fiúbandáért rajongó tizenéveseknek is jobb buli lehetett volna.
Hiányérzetünk támadt akkor is, amikor éjfél után a faháncsos úton, vaksötétben próbáltunk visszajutni a tó környékére: sehol egy kifüggesztett lámpás, vagy iránymutatóként szolgáló bódé, egyszerűen sajnáltunk mindenkit, aki spiccesen, és teszem azt lemerült mobillal kell megtegye ezt a túrát. A fesztiválnak ugyan kapóra jön, hogy Bánkon mindenki tud vásárolni és étkezni, de az egész helyszínen összesen nincs egytucatnyi vendéglátóegység, és bár az étel- és italárak nem drámaiak, egy dolgon nem tudtuk túltenni magunkat:
a Bánkitó pénteki és szombati programjaira 19.500 forint a napijegy.
Ez pedig nagypályás ár, miközben a Bánkitó zenei fesztiválként hemzseg a hibáktól. (Amit viszont el kell ismernünk: a hangosítás meglepően jó, műfajtól függetlenül)
Mi van, ha nem fesztivál?
Mindezek ellenére, ahogy korábban is említettük: a Bánkitó tök jó buli, csak nem jó fesztivál. Inkább egyfajta zenés nyári tábor.
A tábori hangulatra nemcsak a kempingezés és a természet erősít rá: erre mutatnak a bérletes jegyárak is (utolsó percekben sem volt több a szerdától vasárnapig érvényes pass 40 ezer forintnál), és ha végignézzük a teljes programtáblát, akkor is ez rajzolódik ki.
A Bánkitó nem az a fesztivál, ahol a többség reggel 7-ig mámorosan bulizik, egész nap próbál pihenni és lábadozni, majd másnap este elölről kezdi. Bánkon érdemes délelőttől aktívan részt venni a programokban, és az esti bulira ennek megkoronázásaként tekinteni: a közös reggelitől a felkelés utáni jógán át, a színházi és filmes programokon keresztül, egészen a szakmai és érzékenyítő beszélgetésekig; a nap tele van jobbnál jobb eseményekkel, amelyekre megéri beülni. A fesztiválozók táborozók pedig be is ülnek: bárkivel beszélgettünk, a beszámoló része volt, hogy aznap délelőtt milyen előadásokat hallgattak meg.
A tóparti szórakozás abszolút hozzátesz, újfent, a táborozás élményéhez: a Bánki-tó pont frissítő hőmérsékletű, a kánikulában pedig aligha van jobb dolog, mint a vízben, a partján, vagy szerencsésebb esetben egy elcsípett szabad mólón pihenni.
A Bánkitó szellemisége abszolút megfelel annak a családiasságnak, amelyet egyébként egy kisfesztiváltól el lehet várni: az arcok óráról órára ismerősebbek, senki nem gondolja túl a külsőségeket, az emberek többsége pedig nem bulizik vállalhatatlanságig. Talán ez is az egyik oka annak, hogy soha, semmilyen fesztiválon nem láttunk ennyi kisgyerekest és kutyást a tömegben; a tábori élmény mindenkinek való, és itt bejön a képbe egy ehhez illő napijegyopció is, amely ugyan a kempingrész három színpadára nem, de a négy tóparti koncert és a parton lekerített fesztiválrész sátrainak látogatására feljogosítja a vevőt, „csupán” 12 ezer forintért.
De ahogy egy táborban, úgy a Bánkitó Fesztiválon is az elejétől a végéig érdemes ott lenni – és akkor talán hiányérzet nélkül lehet hazajönni a végén.
A nehéz újrakezdés nyara az idei a magyar fesztiválpiacon
