A magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége 1952-ben született Budapesten. Ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke. 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György tanítványa volt, utóbb Kurtág több művét is ő mutatta be, tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét.

A zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, és kezdtek itt tanítani. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben részesültek kiváló művész címben. Pályájuk párhuzamos szakaszában több ritkaságszámba menő közös lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.

Kocsis Zoltán számtalan koncertmeghívást kapott a világ minden tájáról. Adott közös koncertet Franciaországban Szvjatoszlav Richterrel, huszonöt évesen már a világ szinte valamennyi jelentős zenekarával fellépett, és a legkiválóbb karmesterekkel dolgozott együtt. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, 1987 óta karmesterként is fellépett. 1992-ben a BFZ művészeti vezetője, majd első vendégkarmestere és szólistája lett. 1997-től haláláig volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója.

Az 1970-es években létrejött zeneszerzői csoport tagjaként a hagyományoktól független zenei nyelv kialakítására törekedett, egyik alapítója volt a kortárs zenei közéletet alaposan felkavaró Új Zenei Stúdiónak. Jelentős mennyiségű zenekari hangszerelést, illetve zongoraátiratot készített Bach, Haydn, Johann Strauss, Debussy, Rahmanyinov, Dvorák, Ravel, Wagner, Enescu, Bartók és Kodály műveiből. Rajongott Debussyért (Debussy-lemeze számos díjat nyert) és Rahmanyinovért, csodálta Lisztet, Chopin keringőinek külön lemezt szentelt, utolsó éveiben ő indította útjára a magyarországi Richard Strauss-reneszánszt. Nevéhez fűződik Arnold Schönberg Gurre-dalainak és a torzóként hátramaradt, általa befejezett Mózes és Áronjának, Debussy Pelléas és Mélisande-jának nagysikerű előadása is.

Legendásan híres volt tiszta, precíz zongorajátékáról. Képes volt a legvirtuózabb megoldásokra is, drámai hangulatteremtő képessége mély nyomokat hagyott közönségében. Többek szerint mindent tudott a zenéről, kiváló memóriája borotvaéles hallással, egyedülálló intellektussal és enciklopédikus tudással párosult.

Tagja volt a Holmi szerkesztőbizottságának, ahol rendszeresen publikált. Munkabírása legendás volt: 2009 novemberében, a Zeneakadémia felújítása előtt rendezett Búcsúfesztiválon egyetlen délután és este – kotta nélkül – elvezényelte Beethoven mind a kilenc szimfóniáját a zeneakadémistákkal kiegészített Nemzeti Filharmonikusok élén. Bartók Béla életművének elismert szakértője és kiemelkedő tolmácsolója volt. Ő volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amely számos rangos szakmai díjban részesült.

2004-ben a cannes-i Midem fesztiválon életműdíjat kapott, és átvehette a francia művészeti érdemrend lovagi fokozatát. 2005-ben másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki, 2006-ban újra megkapta a Bartók-Pásztory díjat, 2007-ben a magyar kultúra követe lett, s jubileumi Prima Primissima díjjal is kitüntették. 2012-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült, 2014-ben Budapest díszpolgára lett, 2016-ban átvehette a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díját. Az előadóművészek közül elsőként ő lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.

A világhírű zongoraművész 2012-ben súlyos, életmentő szívműtéten esett át, 2016 októberében betegsége miatt lemondta itthoni és külföldi fellépéseit. Életének hatvanötödik évében, 2016. november 6-án halt meg Budapesten.

Kocsis Zoltán azt vallotta: „Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket.”

„Zenei óriás volt, a ritka zsenik egyike. Hatása egész generációjára felmérhetetlen” – mondta halálakor Fischer Iván.

„Zsenialitását egyrészt istenáldotta tehetségének köszönhette, amelybe beletartozott hihetetlenül pontos abszolút hallása és szinte fotografikus memóriája, ami nemcsak a hangokra terjedt ki, de olyan sztorik is keringtek róla, hogy egy időben kívülről tudta a telefonkönyv egy jelentős részét, és végig sorolta a nagykörút összes üzletét, szépen sorban. A nagyobbik rész pedig az a kitartó munkakedv, teherbírás és odaadás, ami egész életében hajtotta őt és amivel, fittyet hányva betegségének, egészen haláláig dolgozott” – írta nekrológjában Tóth Endre zenetörténész.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: