Kult hvg.hu 2022. május. 18. 10:04

A világ legsikeresebb filmje volt, most magyarul is nézhető a folytatás előzetese

„Ez a család a mi erődünk” – hangzik el az Avatar tizenhárom év után elkészült második részének szinkronizált trailerében.

Már magyarul is nézhető az Avatar: A víz útja című film előzetese. A hatalmas sikerű film második részét már 2014-ben be akarták mutatni, végül számos csúszás után idén december 15-én kerül majd mozikba.

A víz útja több mint egy évtizeddel az első rész eseményeit követően meséli el a Sully család (Jake, Neytiri és gyermekeik) történetét; a rájuk leselkedő veszélyeket, az életben maradásért vívott harcaikat, az őket sújtó tragédiákat és azt, meddig képesek elmenni, hogy biztonságban tudhassák egymást – áll a hivatalos sztorileírásban.

Az Avatar minden idők legsikeresebb filmje: miután tavaly újra a kínai mozik műsorára került, összbevétele így már meghaladta a Bosszúállók: Végjáték eredményét, összesen 2,8 milliárd dollárt gyűjtött össze a mozipénztáraknál. A film abban is rekordot döntött, hogy az Egyesült Államokban soha ilyen hosszú ideig – 10 hónapig – nem volt folyamatosan műsoron egy film sem.

James Cameron író-rendező vezetésével végül 2020-ban fejezték be a második rész forgatását, sőt azzal résszel együtt a 3. részt is leforgatták, és már forgattak anyagot a majdani 4. részhez is.

A víz útja két főszereplője ismét Zoe Saldana és Sam Worthington lesz, és csatlakozik a stábhoz többek között Sigourney Weaver, Kate Winslet, Michelle Yeoh és Oona Chaplin is.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.