hvg.hu: Mi az a közös pont, ami össze tud hozni egy rappert és egy színészt, hogy együtt dolgozzanak egy színdarabon?

Bakonyi Alexa: A keresztmetszet a zene. Az előadásban egy zenészt játszott volna el egy színész. Azt gondoltuk, hogy izgalmasabb lenne, ha egy zenész zenélne.

Felcser Máté: Alexáék csapata tök profi, nagyon tudják, hogyan keltsék életre a dialógusokat. Szerintem attól féltek, ha színész játszana egy zenészt, modoros lenne a dolog.

Bakonyi Alexa: Nem, attól nem. De ez így most élőbb és autentikusabb.

Veres Viktor

hvg.hu: A PopUp Produkció érzékeny társadalmi és pszichológiai témákkal is foglalkozik. Miért érezték úgy személy szerint, hogy önök is közvetíteni szeretnék ezeket a témákat?

Bakonyi Alexa: A társadalmunkban egyfelől a tudatosítás, másfelől sajnos a lebutítás korát éljük. A PopUp azt képviseli, hogy ma már végre talán nem ciki pszichológushoz járni, foglalkozni magunkkal. A produkció stílusa, hangvétele és közvetlensége pedig hozzá tud tenni az önismereti munkához. A mi célunk sokkal kevésbé a művészet megújítása, inkább a művészeten keresztüli kontaktusteremtés.

Felcser Máté: Szerintem kialakult egyfajta távolság a színészek, filmszínészek és a közönség között. Sok olyan darab és film születik, ami nem igazán éri el az embereket. Ha viszont elmész és megnézed a PopUp előadásait, például az Egykutyát az ACG-ben (ACG Reklámügynökség előcsarnoka – a szerk.) akkor meg azt látod, hogy valós élethelyzeteket valós módon mutatnak be, kicsit sem nyögvenyelősen, és részese vagy a történetnek. Ez egy olyan kezdeményezés, amivel baromi sokat lehet tenni azért, hogy tudatosabbak legyenek az emberek.

hvg.hu: Ez Máté első színházi szerepe. Hogy ment a beilleszkedés a csapatba?

Felcser Máté: Nekem nem olyan komfortos a színészkedés, de azt érzem, hogy ezt meg kell csinálnom. Valamiért azt gondolom, az életben néha el kell oda is jutni, ahol nem érzed magad kényelmesen, hogy tudd, ez miért van így. Erre a mostani darabnál és Alexáéknál otthonosabb környezetet nem is nagyon találhatnék. A közeg intimebb, mint a popkoncerteknél, ezért sokkal nagyobb megfelelési kényszerem van. Aztán ez persze elmúlik. Én egyébként a zenében is azt szerettem mindig, amikor kisebb, akusztikus dolgokat csináltunk, ahol az emberek közeli tekintetének a nyugalma és a figyelme adta meg a komfortomat. Ha ez egyszer megvan, akkor már minden klappol.

Bakonyi Alexa: Máté zsigerileg jól érzi amúgy a dolgokat. Az első próbán a rendező, Telihay Péter mondta, hogy csak nézzünk rá egy jelenetre ott az asztalnál. Nekem be kellett jönnöm a térbe, és messziről indítottam fejben, hogy majd fokozatosan felépítem, erre, amikor elkezdtem, Máté már ott ült a karakterben, villámgyorsan váltott. Döbbenetes volt. Egyébként a zene világa könnyebben befogadható sok ember számára. Egy a más típusú közeg az, amiben Máté mozog és más a tömeggel találkozni a koncertjein, akárcsak a színésznek a nagy színházakban. Ez a közel s távol mindkettőnknek érdekes ebben az új projektben. Máté most többet kap majd a nézőkből, nekünk pedig izgalmas megpróbálni olyan emberekkel kommunikálni, akik maguktól talán nem mennének el színházba, de most eljönnek, mert kíváncsiak rá. Illetve külön gesztus az, hogy nem egy valahonnan hallott slágert kapnak, nem egy arctalan remek zenész tüsténkedi alánk a háttérben a zenét, hanem ezeket Máté írja és csinálja is – csak és kifejezetten azokkal megosztva, akik odajönnek érte.

Veres Viktor

hvg.hu: Hogyan született meg maga az előadás?

Bakonyi Alexa: A darab írója, Vígh Anita bátran megkeresett engem, hogy itt az első műve és van benne egy szerep, amiben rám gondolt. Ismertük egymást és sok mindent beleírt az életemből, amit nem mondott el előre. Aztán elolvastam és nagyon rákaptam erre a női univerzumra, mert apám mellett mi is hárman voltunk nők a családban. Mondta is néha, hogy „baromfiudvar”. Azt éreztem, hogy nekem ezzel dolgom van. Az Egykutyánál nem volt klasszikus értelemben vett rendező, azt mi magunk raktuk össze és rendezzük a mai napig újra a nézői visszajelzések mentén. Ezt a vonalat ennek a darabnak a szövege is megengedte volna, de úgy gondoltam, jobb, ha egy ennyire női és számomra személyes történetet egy férfin is átszűrünk. Ráadásul akkor már egy igazi „öreg motoroson”, Telihay Péter rendezőn. Érdekelt, hogy milyen az, amikor ezek a mentalitások találkoznak.

Felcser Máté: Péter egyébként behozta a klasszikus darabok dramaturgiájából átvett ötleteit és érzéseit, ami csak gazdagítja az előadást, mert így sokkal közvetlenebbül fájdalmas tud lenni.

hvg.hu: És mennyire csapatmunka a TE ANYÁD?

Felcser Máté: Nekem ez nagyon fontos. Én soha nem csinálok egyedül dolgokat, kivéve, ha zenét írok. Az sokkal magányosabb dolog, mint mondjuk egy darabon dolgozni. A zenében is, mint egy darab megszületésénél, vagy Alexa esetében egy társulat megszervezésénél, az ember figyelme egy irányban van, de azon belül nyolcezer dolog érdekli, és ezek között prioritásokat kell tenni. Én azt keresem mindig, hogy mi az a környezet, amiben szívesen vagyok.

Bakonyi Alexa: A kiajánló szövegét is úgy raktuk össze, hogy minden egyes szereplőt megkértem, írjon pár mondatot arról, miként jellemezné a darabot. Fontos, hogy mindenkinek a gondolata megjelenjen.  Eddig főleg azonos korú barátokkal dolgoztunk együtt, most egy többgenerációs darabot csinálunk, ez is újdonság.

hvg.hu: A darab az örökölt sorsokról, úgynevezett transzgenerációs kudarcokról is szól. Tehát mondjuk nemcsak külsőre hasonlítunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, de hozunk valamit a sorsukból, traumáikból is. A ti életetekben ez mennyire van jelen, mennyire vagytok ebben tudatosak?

Felcser Máté: Ez a legvalósabb pszichológiai kérdés. Mindenkiben benne van. Ha valaki elmond öt mondatot a gyerekkoráról és a családjáról, abból az öt mondatából az egész útját látjuk amatőr analitikusként is. Egy családban lévő szellemiség meghatározza az alapjaitól az intimitásodat, az emberekhez való viszonyodat, az érzelmi intelligenciádat és az arroganciádat is. Majdnem mindent. Ezeket a kérdéseket nemcsak a szüleinknek, de a nagyszüleinknek, dédszüleinknek is fel kell tennünk. Nagyon fontos az, hogy fejlődjünk és ne ugyanazokat a köröket fussuk. Ezért hiszek például a reinkarnációban is. A sémákat fel kell ismerni és nem azokat okolni, akiktől ered, hanem a feltérképezésen keresztül megoldani a problémát.

Bakonyi Alexa: 12 évesen ébredtem rá arra, hogy az program, ami fut bennem, nem jó nekem, és változtatnom kell. 22 éve ezen melózok. De szerencsére ebben a szüleim is partnerek voltak, jártunk együtt is terápiára. Szembenézni a szülői sebekkel nagy munka, és fontos, hogy a düh részét is meg tudd magadnak engedni, mert ezzel szemben sokszor van egyfajta jólneveltség bennünk, vagy jóakaró felmentés. Ha viszont a saját fájdalmainknak teret adtunk, utána szerintem fontos azt is szem előtt tartani, hogy érdekes mód mindenki a maximumára törekszik, még a gyerekét elhanyagoló, alkoholista szülők is az akkori önmagukhoz képest a legtöbbet rakják bele. A darabban, bár semmilyen szerhasználatba nem nyúlunk bele, az addikcióhoz vezető lépésekkel kapcsolatban leginkább azt próbáljuk megfogni, hogy nagyon sokszor természetesnek veszünk olyan dolgokat, amik valójában egyáltalán nem azok. Például, hogy hogyan beszélnek velünk. A szüleim generációja úgy nőtt föl, hogy a gyerekverés természetes volt. Ezt a kollektív tudatot nagyon nehezen engedik el az érintett emberek és nem igazán mondják ki, hogy ez őket torzította, elvett valamit tőlük. Fel kell ismernünk a mintákat. Előfordult például, hogy egy párkapcsolati veszekedés közben kicsúszott a számon egy teljesen oda nem illő mondat, aztán kiderült, hogy anyámnak is szóról szóra ez a mantra jön, amikor veszekszik. Nehéz elképzelni, hogy ez nem valamelyik női felmenőnk meg nem oldott mondata.

Felcser Máté: És az a lényeg, hogy ha felismerjük ezeket a mintákat és az okokat, akkor a helyükön tudjuk azokat kezelni.

Veres Viktor

hvg.hu: Az előadásban hogyan jelennek meg ezek a szülői és párkapcsolati sémák?

Bakonyi Alexa: Hangsúlyosan jelen van benne, hogy egy szülő milyen sokfajta módon lépheti át határokat a gyerekével szemben. A szülőkben gyakran jelen van egyfajta istenségtudat, hisz voltaképp valóban ő teremti a gyerekét. Pedig az lenne a fontos, hogy lekísérd a gyereked útját és ne te rakd be skatulyákba. Mi akkor dolgoztunk jól, ha meg tudjuk mutatni, hogy az adott konfliktus hány irányból szorul be, és mely pontokon lehetne vagy lehetett volna kilépni.

Felcser Máté: Gyerekként mindig felnőtt akarsz lenni, de valahol jogosan mondják, hogy akit az istenek szeretnek, meghagyják gyereknek. Az nagyon jó, ha elérünk oda, hogy nem gondolunk túl semmit, csak vagyunk. Ami szembetűnő lesz a darabban, az Alexáék családjának a programja. Az anya minden egójával, minden rossz tulajdonságával rátapad a gyerekeire és ez okozza a konfliktust. Teljesen egyértelműek a leosztott szerepek. Múltkor olvastam, hogy három gyereknél a középső általában úgy határozza meg magát, hogy különbözzön az első gyerektől, és a legkisebb lesz a legkevésbé motivált, mert ő már úgy fogja érezni, hogy vele szemben nincsenek elvárások. Alexa karaktere, Laura, a tipikus húg, aki jó lenne mindenben, de senki nem veszi észre. Könnyebben beszél, mert kevésbé traumatizált, de azért ő is megragadt valahol. Ezeket a viszonyokat teljesen sallangmentesen mutatjuk meg, úgy ahogy a való életben vannak.

Bakonyi Alexa: Én húg vagyok, és pont azért volt rajtam a több fény, ugyanakkor én is olvastam, hogy mindig a legkisebb szenvedi meg a családban ki nem mondott dolgokat. A szerelmi vonallal kapcsolatban nem akarok semmit sem ellőni, de a lényeg az, hogy sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy nő életében a férfiakkal kapcsolatos problémák csak az apától erednek. Viszont nem feltétlenül mindig ez a helyzet. A bántalmazást könnyen eltartjuk magunktól, azt gondoljuk, az egy csúnya dolog, ami csúnya emberekkel és csak másokkal történik. Egyik kedvenc idézetem, hogy mindannyian hóhérok vagy áldozatok leszármazottai vagyunk. Ez ugyanis gyönyörűen megmutatja, hogy a huszadik század után milyen irgalmatlan, velünk élő sebek vannak mindenkiben. Ezekkel szembe kell nézni. Nem szeretem, ha azt próbálják sulykolni, hogy mindig a jót kell látni, kikönnyített darabokat kell nézni, mert az emeli a lelket… Ez csak konzerválja a legrosszabbat.

Veres Viktor

hvg.hu: Mit fognak magukkal hazavinni a nézők a TE ANYÁD-ból?

Felcser Máté: Nyilván mindenki mást lát benne, de pont azért, mert a néző kattogni fog, hogy mindegyik karakter egy kicsit ő. Ahogy dolgozzuk fel az életünkben az eseményeket, keressük a hasonló szituációkat. Sok helyen felmerülhet majd, hogy ez egy tragikus sztori, de hány olyan pontja van, hogy én is kerülhettem volna egy ilyen kalitkába, ha ide dob le a gép.

Bakonyi Alexa: Nagyon fontos az anya kérdés megbolygatása, hiszen mindenkinek van egy anyja, akitől tanuljuk az intimitást, és ő a legalapvetőbb szeretetélményünk. Az anyával való kapcsolat így mindenkinek egy kicsit érzékenyebb téma, ezért tartom fontosnak, hogy itt most ne egy piedesztálra emelt anyukával foglalkozzunk. Hogy láttassuk, hány ponton tud megsérteni a „szeretet”. Nagyon nehezen elvárható, hogy ne legyünk nagyon önzőek, mert sok minden tol e felé minket. De ha csak egy-két embernek megélhetővé tesszük, hogy hogyan lehetne ezt másképp, és mennyivel jobban megéri szembenézni, kimondani, vállalni, megkönnyebbülni és megtalálni a jól funkcionáló szeretetnyelvünket, akkor már tettünk valamit.

A TE ANYÁD
Vígh Anita első drámája a transzgenerációs kudarc anatómiája, ahol mindenki tettes és áldozat.
Szereplők: Bandor Éva, Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa, Balla Eszter, Felcser Máté, Szalay Bence, rendező: Telihay Péter

Patyolat // PRÓBAüzem

Következő előadások: május 5., május 8., máj 13.