A padlóból „esnek ki” a csontvázak, éspedig nem csupán képletesen. A három éve, 2019. áprilisában leégett párizsi Notre-Dame újjáépítésén dolgozókat most egy titokzatos ólomkoporsó tartja lázban, ami a kereszthajó középpontjában fordult ki a földből. Persze nem magától, hanem azért, mert meg kellett nyitni a padlót, hogy az építészek biztosak lehessenek abban, elbírja-e az oda felépítendő 600 tonnányi állványzatot. Az emberalakot formázó koporsóval együtt aztán jöttek a további meglepetések is: a XIX. századi fűtésrendszer, az egykori, közel nyolcszáz éves szentélyrekesztő és egy római kori várfal maradványai – hogy csak az eddig biztosan azonosított leleteket említsük.

A régészek, miközben eredetileg három hetet kaptak, a felfedezések lázában égve már két hónapja kutakodnak, és biztosra veszik, hogy a még nem bolygatott padlólapok is kincseket rejtegetnek. Szöszmötölésre azonban aligha lesz idejük, hiszen tartaniuk kell az Emmanuel Macron francia elnök által megszabott határidőt. Macron a tűzvész másnapján jelentette be, hogy öt év alatt helyreállítják a katedrálist. Nem csak a régészeti leletek körül alakult ki vita: az viszonylag korán eldőlt, hogy mindent a legutolsó ismert állapottal megegyezően kell helyreállítani, csakhogy a tetőszerkezet pótlásához erdőnyi tölgyfa anyagra van szükség, az egész lefedéséhez pedig több mint kétszáz tonnányi ólomra.

E tűzveszélyes és környezetszennyező alapanyagok közül különösen az utóbbin akadtak ki sokan, hiszen már a tűzvészkor is súlyos károkat okozott a mérgező ólom elolvadása.

Miért ne lehetne ezeket betonnal és más fémmel kiváltani, ahogyan Reimsben, Chartres-ban vagy Nantes-ban is tették? – vetette fel másokkal együtt Paul Chemetov építész, urbanista, ám a figyelmeztetéseknél fontosabbnak bizonyultak a műemlékvédelmi szempontok.

Hogy a belső terek kialakítása és a látogatói körutak átszervezése miatt miért feszültek egymásnak a különböző táborok, azt megtudhatja a szerdán megjelenő HVG hetilapból, illetve a hvg360.hu-ról is.