Kult hvg.hu 2022. február. 22. 12:15

Kiáll a Freeszfe Iványi Gábor mellett

Annak idején Iványi az elsők között ment el az egyetemfoglalás helyszínére, és biztosította támogatásáról a Színház-és Filmművészeti Egyetem tiltakozó hallgatóit.

Kiállunk Iványi Gábor és közössége mellett

– közölte a Freeszfe Egyesület, amely a modellváltáson átesett Színház- és Filmművészeti Egyetem tiltakozó oktatóiból és hallgatóiból szerveződött.

Két évvel ezelőtt, amikor az egyetemisták elfoglalták a Színház-és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületét, Iványi Gábor az elsők között vitt egy üveg bort és két cipót a tiltakozó hallgatóknak. Iványi néhány héttel később levelet írt az akkor távozó rektorhelyettesnek, Upor Lászlónak, valamint Karsai Györgynek és Gábor Györgynek. A levélben azt írta, tisztelettel, együttérzéssel és szeretettel szemlélik azt a küzdelmet, amit elsősorban az SZFE autonómiájának a megtartásáért vívnak, ugyanakkor – tette hozzá –

„ez példa az egész ország számára, és alkalmas arra, hogy jogaink megbecsülésére biztasson minket”.

Iványi akkor azt kérte a tiltakozó oktatóktól és hallgatóktól, hogy számítsanak rájuk, és sorolják őket is a barátaik közé. Iványi többek között kollégiumi helyeket, ebédet és infrastruktúrát kínált fel az SZFE ellenálló polgárságának.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tartott házkutatást az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesületnél. Kameráink végigkísérték a délelőttöt:

Hétfő este hat órára Iványiék mellett szolidaritási tüntetést hirdetett az ellenzéki Egységben Magyarországért, erről élőben tudósítottunk.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.