Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
József Attilát énekelt a közönség között, bemutatta a Presserrel, Charlie-val és Kóbor Jánossal nemrég újra rögzített Közép-európai Hobo Blues című dalát, és maga is meglepődött, kitől kapott tortát. Túl 77 éven és egy súlyos Covid-betegségen, születésnapján adott háromórás Aréna-koncertet vasárnap Földes László Hobo.
A 77-es meseszám úgy alakult, hogy eredetileg a 75. szülinapján lett volna koncert, de azt 2020-ban és 2021-ben is elmosta a Covid, így most pótolta a magára a bulin többször is „hajlott korú zenészként” hivatkozó énekes a bulit. A Covid árnyéka most is rávetült a közel telt ház előtt elővezetett „Térdig a szarban, fülig a szeretetben” című estére. Nemcsak azért, mert szigorúan elkérték a beengedésnél mindenkitől az oltási igazolványát, hanem azért is, mert maga a főhős tavaly év végén súlyos állapotban került kórházba a vírus miatt (erről itt mesélt nekünk bővebben), és kisebb orvosi csoda, hogy ezután, 77 évesen fizikailag is le bírta nyomni a koncertet.
Kifejezetten örömünnepet tervezett Hobo, mint az interjúban is ígérte, „vidám bulit csinálok ezekben a mocskos időkben. Nem mondok verseket, és nem lesznek önpusztító bluesok sem”. Ennek ellenére a néhány perccel nyolc után kezdődő koncert kifejezetten szomorúan-meghatóan indult: Allen Ginsberg Halálapa blues című versének feldolgozását adták elő (az 1982-es Oly sokáig voltunk lenn című albumról) a tavaly elhunyt barátokra, zenésztársakra emlékezve. Óriás kivetítőn láthattuk közben a Kex-frontember, Baksa-Soós Jánost, az omegás Kóbor Jánost és Hobo hosszú évekig legfontosabb dalszerzőtársát, a Hobo Blues Band baszusgitárosát és az együttes zenei vezetőjét Póka Egont.
Utóbbi hiánya más szempontból is kifejezetten fájó volt. Azt gondolhattuk, hogy Hobo erre az estére egy nagyon ütős allstar-zenekart pakol majd maga mögé, ám nem ez történt. Többé-kevésbé azok a zenészek léptek vele színpadra, akikkel legutóbbi sorlemezeit, a Bob Dylan-feldolgozásokból álló Lassú vonatot és a Hé, Magyar Joe című albumot készítette. (Gál István dob, György Attila basszusgitár, Kiss Zoltán gitár, Igali Csanád billentyű, Bűdi Szilárd gitár, szájharmonika, vokál – és egy dalban még Deák Bill Gyula szólamát is bevállalta). Elképzelhető, hogy ez a zenészgárda a stúdióban és a színházi koncerteken üzembiztosan hozza kötelezőt, de az egészen biztos, hogy ezen az évfordulós arénakoncerten a bandán lötyögött a kabát. (Egy Gazember, egy Rolling Stones Blues vagy egy Tisztelet Muddy Waters-nek korrekt, de nem elég dögös alappal nem az igazi, valljuk be.) Sem erőben, sem színekben, sem dinamikában nem sikerült oda felhúzni a koncertet, ahová lehetett volna. Az emblematikus dalok és persze Hobo személyisége azért szerencsére valamennyire enyhíteni tudták a hiányérzetet.
A szomorú kezdés után ugyanis egy különös életmű-áttekintés követezett. Azért különös, mert nem mondanánk hagyományos „best of”-műsornak az elhangzottakat, kimaradt számos nagy Hobo-sláger, miközben volt egy csomó olyan, amelyek nem feltétlenül hangzottak el a korábbi koncerteken. Hobo mindig is teleszőtte a dalait életrajzi elemekkel, de most (a nemsokára megjelenő könyvhöz kapcsolódva) ez volt talán a fő szerkesztési elve.
A koncert – az emlékezés utáni – első száma Hobo legrégebbi szerzeménye, a Lakájdal volt, amit még 1968-ban (több mint fél évszázada!) adott elő egy Kex-koncerten. Mint megtudtuk, erről akkor rögtön egy Népszabadság-cikk született, ami után rendőrségi zaklatás következett. Pedig csak olyanokat énekelt, hogy „Jutott egy jó hely neked. Használd csak a nyelvedet, / Így még sokra viheted. / Biztonságban vagy, a szád tehát nagy. / Príma lakáj vagy.” Meg is jegyzete a szülinapos, hogy egyes zugügyvédek szerint a szöveg ma is aktuális. Mindenesetre a két fehér patkány a kivetítőn vidáman ropta a dal alatt.
Aztán jött a Ki vagyok én?, a 77 évvel ezelőtti születéséről (és az akkori országról) szóló 45-ös blues, a örök nagy kedvencről írt blues-óda, a Rolling Stones Blues, Blues Jim Morrisonnak és így tovább. Hobo élete és nagy mesterei – dalokban elmesélve. És persze, mint mindig, ezzel együtt Magyarország története dalokban elmesélve.
Bár felhőtlen bulit ígért, azért tudtuk előre, hogy e szövegekben elég komoly történelmi traumákról, családi és nemzeti tragédiákról is énekel, még akkor is, ha közben „Táncol a két Latabár”, vagy „Mesél az erdő”, esetleg feltűnnek a rejtői figurák. A közönség hálás volt minden múltidézésért, de érezhetően a korai Hobo Blues Band-számok ültek igazán.
Néhány konferálásnál mintha nehezebben vette volna levegőt Hobo, de végig, korát és nemrégi betegségét meghazudtoló módon bírta a tempót. A koncert vége felé egyszer csak eltűnt, a zenekar valami semleges dalt játszott, azt gondoltuk, most biztos megpihen, erre megjelent a közönség soraiban, és ott, a tömegben sétálgatva énekelte el a Hetediket. Nemigen képes arra más ebben az országban, hogy sok ezer tomboló ember előtt József Attilát adjon elő, pláne nem a tömeg kellős közepéből. Mint ahogy az sem jellemző, hogy leállítson valaki egy ilyen koncerten egy dalt, mert felfedezi, hogy az első sorokban valami balhé indult. Leintette a zenekart az Országút blues alatt, és elrendezte a biztonságiakkal, hogy kísérjenek ki valakit, de lelkükre kötötte, hogy engedjék hátul vissza.
Még a koncert elején a maga szarkasztikus módján hőbörgött egy picit, hogy a szervezők bezzeg Bangó Margitnak elintézték, hogy megjelenjen a koncertjén Schmuck Andor, nála még erre sem képesek. Erre azonban ők alaposan rácáfoltak, ugyanis valahonnan előkerítették a buli végére az épp aznap Gattyán Györggyel lepaktáló politikai celebet, ő adta át a szülinapi tortát az ünnepeltnek. Lehet, hogy a következő koncertjére kétszer is meggondolja Hobo, kivel poénkodik – jegyezte meg valaki mellettem.
Addigra már túl voltunk egy csomó korai HBB-dalon, a Vadászat legnagyobb slágerein (naná, hogy volt a Hajtók dala is), továbbá a Circus Hungaricus, a Hé, Magyar Joe, a Rejtő Dekameron és a egy sor más album ismerős és kevésbé ismerős számain, a „Hajmási Péteren”, a „Csermely halkan zúgotton”, és a „magyar Himnusz után nekem a második himnuszomon”, a Rolling Stones Gimme Shelter-ének magyar változatán (amihez új versszakokat is költött). Időnként megkérdezte, hogy bírjuk-e még.
A buli lezárására akadt még egy megható momentum. Az elköszönéskor ugyanis bejátszották Hobo legendás slágerének, a Közép-európai Blues-nak a tavaly rögzített feldolgozását. Ezt a dalt élőben így soha nem is hallhatjuk már, ugyanis Hobo azt Presser Gáborral, Charlie-val és Kóbor Jánossal közösen énekelte fel. „A Balaton mellé, / stoppal jártam sokat, / Szárszón nem nyaraltam, / jön a tehervonat” – énekelte Kóbor, akinek valószínűleg ez volt az utolsó stúdiómunkája.
A koncertet ezzel nagyjából keretbe is foglalta Hobo, de azért végén még elnyomták a Johnny B. Goodot, háttérben a Kopaszkutya című fim részleteivel, hogy semmiképp se szomorúan hagyjuk el az Arénát.
„Ez volt a 77 év termése. De találkozunk még” – búcsúzott az ünnepelt a sok „Bye, bye Johnny” után, immár prózában. Ezzel megerősítette a néhány hete a hvg.hu-nak elmondottakat, ami szerint nincs olyan érzete, hogy le kéne zárnia a pályafutását, bár „a koncert és a könyv mégiscsak egy pont lesz a mondat végén. Ami nem azt jelenti, hogy nincs több mondat.”
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
„Az a kultúra, ami nekem mindent jelentett, eltűnőben van” – Hobo-interjú
